5. fejezet
Ébredés
Lily talán túlságosan is gyorsan ugrott ki az otthoni kandallójukból. Egyszer csak elsötétült a kép. Mikor kinyitotta a szemét, a szobájában, az ágyán fekve találta magát, s ezt abból tudta ki silabizálni, hogy felismerte a nemrégiben a plafonra ragasztott képeket, melyek még az előző tanévben készültek. Felemelte fejét, de csak épp egy kicsit, mert az majd felrobbant, mikor körbenézett az ágya mellett üldögélő Albus-t pillantotta meg. Hirtelen kérdésekkel telt meg a feje, mely ettől csak még jobban elkezdett fájni. Csönd ült a szobán, amit végül több mint egy perces néma egymásra bámulás után Albus tört meg:
- Gratula Hugi! – hangja elárult egy kevés megkönnyebbülést és egy nagy adag aggodalmat.
- Mi történt? - kérdezte Lily. – Csak néhány homályos részletre emlékszem, elindultunk a nagyitól, én mentem másodiknak, aztán… mikor megérkeztem, talán a kelleténél kicsit nagyobb lendülettel léptem ki a kandallóból, a földön meg megcsúszhattam, vagy valami ilyesmi… - itt egy percre elakadt a lélegzete, elborzadt a gondolaton, hogy mekkorát eshetett – aztán felébredtem és most majd felrobban a fejem. Mi történt? Anyuék hol vannak? James-ék megjöttek már? És végül beszámoltatok már apáéknak a történtekről?
- Lassabban húgi nem hajt a Vizsgabiztos – szólalt meg Albus a tőle meg szokott nyugodt, selymes hangon. – Az jó, ha sorban megyek? Először is: anyu éppen a megérkezésünk előtt mosott fel, Scorpius nem volt olyan „túlmozgásos” mint te, nem ugrott rögtön ki a kandallóból, mikor megérkezett, és így anyu tudta figyelmeztetni őt, hogy vigyázzon, mert csúszik a padló. Mikor te jöttél sajnos nem volt idő a figyelmeztetésre, kirobbantál a kandallóból és megcsúsztál, Scorpius nem tudott elkapni, anyu pedig éppen háttal ált neked, úgyhogy hanyatt estél és beverted a fejedet a kandalló padkájába, anyu felhozott téged egy hordágyon kaptál valami bájitalt aztán mire én felértem hozzád megérkezett apu is, aki éppen arról győzködi Sortot, hogy nem az ő hibájából történt mindez – mutatott itt az ágyba fektetett, borogatásos fejű Lilyre. – A második kérdésre a válasz: Apu és Scorpius a nappaliban beszélgetnek, anyu még mindig főzőcskéz, én meg bevállaltam, hogy figyelek rád. Persze Scorp amellett, hogy emésztette magát ragaszkodott hozzá, hogy ő figyeljen rád, de sajna nem volt olyan idegállapotban, ezért apu lebeszélte róla. A Harmadik kérdésedre a felelet: Nem még nem jöttek meg, de bármelyik percben beeshetnek. – itt vett egy nagy levegőt, aztán mikor látta, hogy húga nyitja a száját, úgy döntött, hogy folytatja. – A Negyedik válaszom pedig: NEM. Apu azt mondta, hogy ráérünk majd holnap este beszámolni mindenről.
Pár perces néma csend után aztán Lily elkezdett feltápászkodni, hisz a bájital már elkezdett hatni, ezáltal a fejfájása is tompulni kezdett. Albus csak ült és nézte, hogy húga összeszedi magát; meg fésülködik, arcot mos, cipőt vesz
- Lemegyünk a nappaliba? Van egy olyan megérzésem, hogyha nem jelensz meg úgy félórán belül, Scorp idegrohamot kap – Lily erre csak bólintott egyet.
Kilépett az ajtón Albus pedig vörös hajzuhatag tulajdonosát a folyosóra.
Mikor leértek először a konyha felé vették az irányt, ahol (nem meglepő módon) anyjukat látták sürögni, aki éppen egy nagy adag sültet vett ki a sütőből, felszabadítva így a helyet a süti számára. Mikor meglátta a közeledő Lily-t és Albus-t, gyorsan lerakta kezéből a forró edényt, elővett egy poharat és beletöltött valami narancssárga trutyit, a poharat lerakta az asztalra, ezután pedig átölelte kislányát.
- Jobban vagy? – kérdezte aggodalommal teli hanggal, majd mikor Lily bólintott egyet, láthatóan megkönnyebbült. – Fáj még a fejed?
- Szerintem már szinte kutya baja! – felelte húga helyett Albus. – Legalább is annyira jól volt mikor felébredt, hogy rögtön kérdésekkel bombázzon.
- Lehet, hogy még nem kellett volna felkelned az ágyból kicsim! – mondta Ginny, lányának célozva. – Na mindegy, most már talpon vagy, de azért szóltam Mionak, hogy ő is jöjjön el a gyerekekkel, hogy meg tudjon vizsgálni téged!
- Nyugi anyu! Igaza van Al-nak, kutya bajom. – Nyugtatgatta aggódó anyját. – Különben is csak azért merészkedtem le, mert Albus szerint Scorp az idegroham szélén áll.
Ginny csak bólintott, majd lánya kezébe nyomta a sárga löttyivel teli poharat, aki ebből rájött, hogy elvileg azt meg kéne innia. A löttynek furcsa íze volt, talán a romlott tej és a záptojás áll legközelebb hozzá. Néhány percig, míg ő küzdött a pohár tartalmának lenyelésével, csönd lett a konyhában, aminek köszönhetően, hallottak néhány átszűrődő szót a nappaliból, hallották, ahogy apjuk nyugtatgatja a szomszéd szobában ülő fiú.
- Nem a te hibád! – mondogatta Harry. – Nem tehetsz róla, hogy megcsúszott!
- De ha elkaptam volna…ott állt alig egy méterre tőlem! – vágta rá aggodalommal teli hangon Scorp. – Ha valami baja lesz… Csak magam okolhatom….
- Hogy is mondta tizenkilenc évvel korábban Hermione? – gondolkozott Harry – „neked van egy… egy ilyen… megmentési kényszered” – hangja már-már nevetségesen hangzott – Igen, azt hiszem pont így mondta. Van egy olyan érzésem, hogy neked is kezd kialakulni egy… egy ilyen… megmentési kényszered. Ha jól tévedek, nem egyszer „mentetted” meg a gyerekeimet, vagy fordítva! – nevette el a végét
Erre a kijelentésre nem csak a konyhában, de még a nappaliban is nagy röhögés-hangzavar támadt, sőt mily meglepő, az emeletről Sipor jóízű nevetését is le lehetett hallani.
Lily szemszöge:
Elindultam a nappali felé. Halkan szinte lopakodva haladtam előre. Apa és Scorp a díványon beszélgettek, utóbbinak nyúzott arcán itt-ott könnyek csillantak, Al-nak igaza volt, tényleg az idegroham kerülgeti szegénykémet. Szegénykémet?? Miket hordok itt össze? Biztos megviselt az a hanyatt vágódással kombinált agyrázkódás.
- Lily! Drágám! Hát felébredtél? – Ölelt át apu. – Már éppen ideje volt! Éppen kezdtem kifogyni a lelkesítő beszédekből.
- Harry! – csapta fejbe aput anyu. –Hogy mondhatsz ilyet?
- Jól van, na csak vicceltem! – mentegetőzött apu. Olyan vicces olyankor mikor anyu előtt akarja kimenteni magát egy szorult vagy éppen vérciki helyzetből. A vak is látná, hogy fülig szerelmesek egymásba! Csak úgy, mint én Sc… Mit gondolok már megint?? Tényleg nagyon bevághattam a fejemet!
- Hogy vagy? – gondolatmenetemből egy elhaló mégis a legfölsőbb fokig selymesen lágy hang zökkentett ki. – Lily? Hallasz? – hangja zavartabbá vált. De miért?Hisz itt vagyok, figyelek rá!
- Persze, hogy hallak! – akartam válaszolni, de hang nem jött ki a torkomon, mintha valaki széthúzta volna a hifit és a hangfalakat összekötő vezetékeket.(Igen tudom mi az a hifi és az is tudom, hogy hogyan működik, sok mugli születésű barátnőm van. ) A zene szólna, de hangfal híján a hifi csak magában muzsikál…
- Lily Luna Potter! Szólalj már meg! – Scorp hangja már-már követelődző és talán fájdalmas lett volna, ha nem lenne olyan hasogató fejfájásom, ami elnyomja és eltompítja azt a gyönyörű hangját… Na, tessék már megint ez! Le kéne feküdnöm.
- Kicsim minden rendben? – lépett oda hozzám anyu is mikor nem válaszoltam az ő arcán is átvette a helyet az aggodalom.
A követező percek lelassultak. Heh! HA nem hasogatna ennyire a fejem talán még el is nevetném magamat a helyzeten… MA már hányadszor is aggódnak miattam a körülöttem állók .. nézzük csak: Malfoy villa 1, hanyatt vágódás ez eddig kettő + a mostani. Hát uncsi napom nagyon nem volt.
- Hahó Lil! Itt vagy? – Lépett oda hozzám Scorp. Ú jaj a fejem! Óo! Észrevette, hogy megszédültem. – Nem érzed jól magad? Lily figyelj rám! – Olyan hangnemben, amiben most Ő beszélt hozzám nem lehette volna nem odavonzani az arcára a tekintetemet. – Na, jó ezzel nem megyünk semmire! Válaszolj Igennel és Nemmel. Ha nem tudsz válaszolni, akkor egy bólintás igent jelent kettő pedig nemet. Jó?
Bólintottam egyet. Tehát igent feleltem. Arcuk annyiból megkönnyebbült talán, hogy hallani hallom őket. Már megint Őt bámulom, ami szerencsére nem túl feltűnő most, hogy rá is kéne figyelnem. Szólaljon már meg valaki kérem!! Ez marha idegesítő!!
- Lily! – most Al és apu szólaltak meg a másodperc ugyanabban a töredékében. – Jól vagy? Nem kéne lefektetni az ágyába? – Ez a kérdés már Al szájából hangzott el, a második kérdést nyílván nem nekem, hanem a körülöttem állóknak címezte. Jaj ne, már megint megszédültem és ezt Scorp is észre vette. Mélyre hatóan vizslatott azokkal a gyönyörű nyíltszürke szemeivel… Na, jól van! Kezdek teljesen becsavarodni! Mi a francot hadoválok én itt össze! Már megint! És megint! Szédülök és fáj a fejem! Majdnem összeestem! Huh! Épp a padló elérte előtt ragadott meg két izmos kar. Biztos apu kapott él. Neki meg persze a felnőtteken kívül a bátyáimnak a kviddicsező fiúknak vannak izmos karjaik.. bár azok meg sem közelíthetik apu izomzatát…
De nem mikor felnéztem nem apu smaragd szemeit pillantottam meg hanem az én kedvenc szempáromat.
- Nem érdekel, ha ellenezel – szólt hűvösen, miközben belemélyedt a tekintetembe – de most Al-lal felviszünk a szobádba és te tűrni fogod, hogy Mio megvizsg…
A mondat végét már nem értettem… Erőtlenül lebegtem a kék víztükör tetején. Egyszer csak megváltozott a szín. Magamat láttam, Al-lal és Scorpiusszal álltam a Malfoy kúriában. Draco éppen támadni készült de Scorpnak köszönhetően, aki félrelökött, nem esett bántódásom, aztán ott az a kis ölelés, az nem az volt, mint amire gondoltam… én azt hittem, hogy csak úgy ölel, mint ha a húga lennék… nem Ő másképpen szorított gyengéden magához. Aztán mikor már a pajzs ott ált a szobát kettévágva, akkor sem engedett ki a karjai közül nehogy bántódásom essék. És ezért hibáztatta magát, mikor nem tudott elkapni, mikor hanyatt borultam a vizes padlón… Azért állt szinte az idegroham, közelében mert… mert… SZERET?… Hisz értem képes volt az apjával is szembeszegülni… megvédett engem…
És ma tikon mennyit áradoztam róla, még a nappaliban mikor szavaim hiányában próbáltak rájönni, hogy mi bajom lehet…Bár ha belegondolok ezt annak is betudhatjuk, hogy valószínűleg, ha mondhatom így felsőfokú agyrázkódást szenvedtem… Valamire rá kellet volna már akkor jönnöm, mikor átölelt… mikor én öleltem át a mai nap során nem is egyszer… Rá kellett volna jönnöm, hogy én is szeretem őt, hisz én eddig is szerettem, mintha a bátyám lett volna… DE ma… ez valahogy más volt, mintha… mintha nem csak ő szeretne engem de… de talán én is őt… Nem, nem csak talán… Hisz én SZERETEM ŐT
Mikor kinyitottam a szemeimet akkor jöttem rá, hogy lent biztos elájultam. Sajnos ez szinte kétnaponta megtörténik velem. A szobámban feküdtem az ágyamon. Erre megint csak a plafonra ragasztott képek segítette rájönni. Milyen jó ötlet volt azokat odaragasztani!
A szobában szuszog még valaki. Gondolom már megint Albus őrködik felettem… De nem… Ő volt az… Alszik, ilyenkor még édesebb… Szeretném elmondani neki, hogy mire jöttem rá, de inkább hagyom aludni. Már nem fáj se a fejem se semmi más. Csak fürdeni kéne menni. Még szerencse, hogy apu még évekkel ezelőtt hangszigetelő bűbájjal látta el a fürdőmet, mivel mindig énekeltem a fiúkat meg zavarta. Legalább most kitudok menni fürdeni. Ez most egy jó pontnak számít.
Milyen kellemes ez a forró zuhany. Valahogy a forró vízsugár alatt mindig megnyugszom. Órákig alatta tudnék ácsorogni. Most már értem miért ragaszkodott Jamie saját fürdőszobához, hisz sosem hagytam meleg vizet. Hihi!. De sajna ennek is vége lett, kifürödtem az összes létező meleg vizünket. Asszem lemegyek és főzök egy forró csokit olyan kis pillecukrokkal, amit apu vett egy mugli vegyesboltban.
Hm! Ez isteni, de jobb ha lerakom még kiborítom, ha elszenderedek. Kényelmes a kanapé… Nem annyira mind az ágyam de a célnak megfelel és erőm sincs felmászni a harmadik ezáltal a „gyerekeknek” kijelölt emeletre…
Scorpius szemszöge:
A nappaliban ülünk. Abból, amit Mr. Potter mond, talán a negyede eljut a tudatomig. Még hogy üljek itt nyugodtan mikor fönt kéne lennem Lily mellett. Megnyikordult egy padlódeszka, az ajtó felöl egy gyönyörű sápadt arcú angyal közeleg. Olyan gyönyörű még most is, pedig szegényt elég sok megrázkódtatás érte nem hogy egy napra, de szerintem egy életre is.
- Lily! Drágám! Hát felébredtél? – Ölelt át az apja. – Már éppen ideje volt! Éppen kezdtem kifogyni a lelkesítő beszédekből.
- Harry! – csapta fejbe férjét Mrs. Potter. –Hogy mondhatsz ilyet?
- Jól van na csak vicceltem! – mentegetőzött Mr. Potter. Furcsa ezt látni, főleg, hogy nálunk a civakodáson kívül nagyon nincs társalgás a szüleim között. A vak is látná, hogy fülig szerelmesek (egymásba!) Csak úgy mint én Lilybe… Minek is tagadnám. A mai „események” után már nem is lenne értelme a hazugságnak főleg magammal szemben…
- Hogy vagy? – Tettem fel azt a kérdést, mely a történtek után a legjobban izgatott. Furcsán és természetellenesen elhaló a hangom. – Lily? Hallasz? –Miért nem válaszol?! Feltettem egy egyszerű kérdést, neki csak válaszolnia kellene.
Na jó ez már idegesít. Miért nem válaszol. Több mint egy perce feltettem egy kérdés, ő meg csak áll egyhelyben, mintha megnémult volna.
- Lily Luna Potter! Szólalj már meg! – a hangom valószínűleg tükrözi a lelki állapotomat. Talán megijedt attól az alig hallható kis követelőzéstől a hangomban? Ezért nem válaszol?
- Kicsim minden rendben? – lépett oda mellé az édesanyja. Mikor az ő kérdésére sem válaszolt az én kis angyalom, a nő arcán is átvette a megüresedett helyet az aggodalom.
- Hahó Lil! Itt vagy? – Léptem oda hozzá. A következő percben megszédült. Alig észrevehetően de megingott. – Nem érzed jól magad? – aggodalmaskodtam. - Lily figyelj rám! – Hangom kezdte átvenni azt a hang nemet melyre mindenki felém kapja a tekintetét. Ő is így tett, nem is csoda, ez a Malfoyok velejárója… – Na jó ezzel nem megyünk semmire! Válaszolj Igennel és Nemmel – Kértem. - Ha nem tudsz válaszolni akkor egy bólintás igent jelent kettő pedig nemet. Jó?
Ezzel a módszerrel legalább azt ki tudjuk deríteni, hogy hall-e minket.
Bólintott egyet. Tehát igent felelt. Rajtam és a körülöttem állókon is a megkönnyebbültség látszódott. Annyiból legalábbis megkönnyebbültünk, hogy hallani legalább hal minket. Már megint őt bámulom, ahogy ő is engem bámul, bár ez nem meglepő. Mivel hozzá beszélek.
- Lily! – most Al és Harry szólaltak meg a másodperc ugyanabban a töredékében. – Jól vagy? Nem kéne lefektetni az ágyába? – Ezek a kérdések már Al szájából hangzott el, és a második kérdést nyílván nekem és a szüleinek címezte. Már megint megszédült. És persze látta rajtam, hogy észrevettem. Mélyre hatóan néztem Őt. Őt és azokat a gyönyörű smaragdként csillogó szemeket… Fáj a feje, ebben biztos vagyok. NA lám a következő percben igazam is lett. Bár nem csak a feje fájt, valószínűleg szédült is, mivel egy pillanattal később már borult is hátra. Nem messze álltam tőle, így én tudtam a leggyorsabban reagálni. Pár másodpercbe telt mire elkaptam a csukott szemmel zuhanó angyalkámat. Hála a sok kviddicsnek, meg persze a sulis és az otthoni edzőteremnek, szinte meg sem éreztem a súlyát. Kinyitotta a szemét és felnézett rám, de az, hogy az én karjaimban találta magát meglepte, ez tiszta sor. Mintha nem az én ridegszürkében pompázó szememre vágyott volna. De mire ebbe belegondoltam, már ellágyult az arca, és gyenge mosoly is bujkált csábító ajkai körül.
De vissza a valóságba. Komolyra kell vennem. Fegyelmezd magad mert még lelepleződsz. Gondolkodjunk: felvisszük a szobájába, Mio nemsokára megjön és akkor meg tudja vizsgálni őt. Rendben! Ez így jó lesz!
- Nem érdekel ha ellenezel – szóltam hűvösen, miközben belemélyedtem a tekintetébe – de most Al-lal felviszünk a szobádba és te tűrni fogod,hogy Mio megvizsg…
Még mielőtt végigmondhattam volna, elernyedt a karjaimban, mivel még mindig én tartottam. Mrs. Potter válla fölött átnéztem, és ott meg is pillantottam a keresett személyt. Al is engem bámult de ez nem is olyan érdekes, hisz Lil ájult testel feküdt a karjaimban. Bár ezt már megszokhatta! Fel se kellet tennem a kérdést, már bólintott is és elindult felém. Megkerülte a szüleit, akik minket néztek, ahogy szinte már rutinosan „ellátjuk” a mi (egyik) kedvenc Griffendéles vadmacsekunkat. Rutin, hát az van! Lily nem egyszer esett már össze minden ok nélkül iskolán belül. Kéthetente, minimum egyszer benn tölt egy kis időt a gyenguszon. McGalagony professzor szerintem lassan már ránk fog gyanakodni. Mármint, hogy miattunk esik össze állandóan a kiscsaj.
Al mint mindig, arra az oldalamra állt, ahol Lily lábai lógta erőtlenül. Gyengéden megfogta őket, majd megemelte. Ezt akkor tanultuk ( mi a Tekergők) mikor Lilyt már vagy harmadszor vittük fel így a gyengélkedőre. McGalagony összehívta ezt a kis csapatot ( a csapatnevünket sem tudja szerencsére) és elmondta, hogy: „Mindig minimum ketten kell, hogy Miss. Potterrel legyenek,arra az esetre, ha eszméletét vesztené!” Azt is hozzátette, hogy a feltűnés kerülésének érdekében, ne mindig a gyenguszra vigyük. Oda max. 2 hetente vihetjük. Köztes időben vagy az igazgatónő irodájába kell vinnünk, vagy a hálótermébe. Amihez egy szóval (blood) fel tudunk jutni mi fiúk is.
„ A lányok mellett mindig minimum egy fiúnak is ott kell lennie, mert, már megbocsásson, Miss Weasley, - mondta, mikor Rose szólásra nyitotta a száját – de a lányok nem bírnák annyi ideig sérülésmentesen cipelni Miss Pottert. Különben is szép szál legények maguk fiatalemberek! Egytől egyig erős sportolók”
Hát ezért van ekkora tapasztalatunk. A beállás pedig azért így lett megszervezve mert, nekem nem csak az izmaim ( és most nem fényezem magam) nagyobbak egy kicsit Abusénál, de kevesebb rá az esély, hogy elesnék vagy akár megbotlanék egy ilyen földre zuhant angyallal a kezemben, de még a fejéhez sem kell plusz egy fő, mert még azt is meg tudom tartani.
- A következő az ő szobája. Az ágyára rakjuk le ahogy szoktuk. – Mondta Al, pár lépés múlva már az Ő szobájában álltunk. Leraktam Lilyt, és míg kerestem pár, kicsit keményebb párnát a lába felpolcolására, Al még tartotta a lábait. –Az ágy alatt találod a párnákat, amiket használni szoktunk. Azok elég kemények, a nagyitól kaptuk anyu tudta nélkül.
Lehajoltam majd kihalásztam azt a két párnát amiről Albus beszélt. De mielőtt berakhattam volna Lily lába alá a párnákat megálltam.
- Használni szoktatok? – kérdeztem elég erős aggodalommal a hangomban. – Még mindig gyakran elájul? – kérdeztem, mire újra csak bólintott egyet – De akkor, hogy lehet, hogy a szüleid ilyen furcsa képet vágtak? Nálunk már szinte megszokott, ha a húgoddal a kezünkben kell végignyargalnunk a fél sulin.
- Csak a nagyi tud róla. – mondta kicsit szomorkás hangon – Előtte már vagy hatszor összeesett mire kinyögtük neki az egész sztorit. De nyugi! Megesküdött, hogy nem árul be minket. Ha meg itthon esik össze általában csak mi gyerekek vagyunk itthon. De ugyebár az a kis szédülés, esetenként remegés jelzi, hogy mi fog történni, így Lil még időben meg tud lépni apuék elöl, ha itthon vannak. De olyan nagyon ritkán van, hogy minimum Teddy és Vic ne lennének itthon, így ha kell mindig van segítségem. – Vallotta be. Hát igen Al, a hűséges bátyó aki mindig ott áll a húga mellett, jóban-rosszban egészségben-betegségben míg a halál e nem választja őket, komolyan mondom mintha a férje lenne.
Nem tudom mióta állhattunk az ágya mellett néma csöndben, mikor végre összeszedtem magamat, és leszakítottam a tekintetemet az ágyáról.
- Le kéne menni, megnyugtatni a szüleidet. – Mondtam némi gondolkodás után Al-nak. – Valami magyarázatot ki kéne találni, mert szerintem, elég furcsán nézhettünk ki.
- Ezt, hogy érted? – Tört ki belőle a szó, gyorsan felé kaptam a fejem és jelentőségteljesen a szemébe néztem. - Jah! Arra gondoltál, hogy furcsa lehetett nekik, hogy ilyen higgadtan kezeljük a helyzetet, meg az, hogy nem vártuk meg míg reagálnak és az, hogy nem én hanem te cipelted fel szó nélkül a szobájába?
Végre leesett neki a tantusz! Hát igen, néha az én legjobb barátom, bizalmasom, és lelki szemetesládám túúúúlságosan is hasonlít a drágalátos bátyára ( James sem rémes és persze anélkül kitűnő tanuló, hogy kinyitná a tankönyveit ( hála Rose Weasley-nek) és természetesen olyan mint a többi Weasley és Potter: kicsit meggondolatlan, és legutolsó sorban néha enyhén lassú a felfogása).
Miután kiröhögtem magam haverom gyors észjárásán bólintottam, mire egy önelégült és büszke Potteres mosollyal találtam szembe magam.
- Na akkor asszem az a fer ha én megyek le, mert az én szüleim. - Mondta némi gondolkodás után – De ha nincs kedved itt üldögélni, akkor én szívesen átvállalom. Te amúgy is jobban tudsz színészkedni mint én, és így legalább nem unod halálra magadat…
- Al a te szüleid és elég furcsa lenne, ha én mennék le magyarázkodni nekik. Különben is, te ma már kiülted magad Lil mellett, most én vagyok soron. – Na ez meggyőző volt. Hála Merlinnek, hogy ilyen jól tudok színészkedni. – Ha már lent vagy! –Intéztem szavaim távozni készülő barátomnak. – Kérdezd meg apukádat, hogy a többiek mikor jönnek, és kérd meg Miót, hogy egyedül jöjjön fel, bár, ha jobban belegondolok, James Rose és Hugó is feljöhetnek, meg persze Vic és Teddy is ha visszaértek, hisz ők mindent tudnak és akkor legalább nem nekünk kell majd Mionak magyarázni és…
- Legyél egy kicsit gyerek! – szakított félbe Al. – Most ne ilyeneken agyalj! A húgomnak most a családjára és a barátaira lesz szüksége, hisz tudod milyen traumaként éli meg ezeket a „ rohamokat”.
- Igazad van. Te mindig tudod hogy hogyan térítsd észhez az embereket. Mond hogy csinálod?? – nevettem el a végét. – Milyen gyakran kapják el ezek a „rohamok”? Nem kéne elvinni egy gyógyítóhoz kivizsgáltatni? – kérdeztem most már komoly hangsúlyra váltva.
- Először is: Nem nem kéne, ezt McGalagony is elmondta. Másodszor most Mio tüzetesen át fogja vizsgálni. Harmadszor pedig ha megbocsátasz meg kéne magyaráznom a történteket a szüleimnek. –Az utolsó szavakat olyan arccal mondta, mint aki most indul az Azkabanba. - Ha a többiek megjönnek felküldöm Miót, anyuékat pedig lent tartom amíg te elmondasz mindent. Ha megoldható akkor minimum Roset és Jamest felküldöm erősítésnek.
- Köszönöm! – mosolyogtam rá és ez a mosolyom, ebben a beszélgetésben először szívből jött.
- Na mentem – Intett nekem.
Még vagy egy teljes percig az ajtót bámultam melyen keresztül Al távozott, és csak akkor fordítottam fejemet a húga ágya felé, mikor meghallottam lefelé trappolni a lépcsőkön, abban a pillanatban viszont villám gyorsan fordultam abba az irányba mely már percek óta vonzott. Mikor megláttam az esetlenül fekvő gyámoltalan Lilyt biztos voltam benne, hogy már nem az az ártatlan kislány akit tavaly kimentettünk a Mardekáros markaiból, igaz még csak most fogja betölteni a tizenhármat de már kezd nőiesedni. Most, hogy végignéztem rajta elég feltűnő változásokon esett át. Na nézzük: bombázó lett az biztos. Pontosabban? Tehát: Hajába itt-ott egy egy halványabb vörös melír csík, ha nem nézi tüzetesebben az ember, akkor észre sem veszi, az arca már kevésbé kislányos, inkább a pimasz kiskamasz dominál vonásaiban, a nyakában ott csillog az ezüst L betű és mellette az ugyancsak ezüst unikornis medál, amit még tőlem kapott karácsonyra… Hékás!! Álljon meg a menet! Mikor év végén összevesztünk (megvádolt a Mardekáros felbérlésével) az egész iskola előtt hozzám vágta a Nagyterem közepén. És tisztán emlékszem, hogy ezek után én jó mélyen eltemettem a láncot az utazóládámba, csodálkozta is mikor otthon nem találtam, de így már világos, hogy miért. Na erről is kifaggatjuk majd Alt és Jamiet. NA SZÓVAL! Ott tartottunk, hogy felsőtestén egy sötétzöld topp, rajta pedig egy pár árnyalattal világosabb zöld kardigán (meg kell jegyezni, ezek tökéletesen harmonizálnak a kiscicás, zöld szemével), egy sötét koptatott halászfarmer és a már a varázslóvilág tinii közt is népszerűvé vált Convers tornacipő, esetünkben, mily meglepő egy fűzöld magas szárú példány. Fülében ott csillog az Albustól és Jamestől kapott liliomot ábrázoló ugyancsak ezüst fülbevaló, amit karácsonykor kapott ( összebeszéltünk vagy ezüst ékszert kapott, vagy valami zöldet), bal csuklóján egy zöld fonott karlánc ( mágikus tulajdonsága: ha kimondja a tulajdonosa a varázsszavakat, akkor gondolatban kommunikálni tud a karlánc „testvéreivel”). Ezt az ajándékot a Salamander ikrektől kapta, pontosítok kaptuk. Én egy menő fa nyakláncot, Albus egy vörös-arany szilikon karkötőt ( a csajoknál nagy sikert aratott vele)
James egy vastag bőr karkötőt (A LÁNYOKNÁL ÚGYSZINTÉN SIKERT ARATOTT)
Hugó a könyvmoly egy, a varázsvilágban is működő kék-bronz karórát, Rose egy szolid ezüstgyűrűt kapott .
Vic és Teddy egy összeillő szív alakú medált (mint kiderült nem is csoda) mely láthatatlanná válik ha gazdája úgy kívánja.
Fred és Roxanne, nos Roxanne egy elég érdekes fülbevalót kapott Nagy kör, rózsaszín műanyag. ( jól áll a barna bőréhez) Fred pedig, nos, ő is egy gyűrűt kapott, de egyáltalán nem lányosat, ezüst vékony és olyan, mint egy jegygyűrű ( nem keveset csúfoltuk miatta) viszont neki tetszik, ki tudja miért.
Nos, hát Molly és Lucy egy összeillő szettet kaptak Lucy egy hold medálos nyakláncot Molly pedig egy nap medálos karláncot kapott.
A Salamander ikreknek pedig ugyan olyan fonott bőr nyakláncuk van.
Mint később kiderült nem olyan egyszerű ezeket az ékszereket aktiválni, legalább is azt gondoltuk egy csomó sikertelen próbálkozás után. Végül Lorcan volt olyan jó fej, hogy közölte velünk, hogy mindegyik ékszerben van két mondat az egyik aktiválja a varázslatot, a másik pedig lezárja.
Mindenki megnézte az ajándéka belső részét. Felül egy vésés/faragás/ karcolás stb. állt: „Esküszöm, hogy rosszban sántikálok” majd pedig alatta/mellette egy másik „A csíny letudva”.( aktiváló, deaktiváló varázslatok)
Ezeknek az ékszereknek sokat köszönhetnek a tekergők. Legtöbbször jobb jegyet, csajozási/ pasizási tippet, büntető munka megúszását.
NA! Már megint elkalandoztam!!!!
Szóval Lily másik kezén a szerencse karkötője. Minden születésnapján kap rá valami új kis megállta a karkötőre ( egy ezüstlánc rajta váltakoznak az ezüst és arany figurák, most arany jön, szerintem egy seprűt kap, rá mert tavaly bekerült a kviddics csapatba) a családjától.
Valaki szólongat, és mintha ráznának is. Egy biztos túlságosan is elgondolkoztam. Megint szólongatnak.
- Scorpius Malfoy!! Hahó!! Ébresztő te lustaság!! – Na jó ez vagy James, vagy pedig Al lesz. – James lécci hozz egy pohár jeges vizet. És küld fel Mió-t is. Köszi
Na jó ezer százalék hogy ez Albus. De van itt még valaki, füleljünk csak…
- Biztos,hogy csak elgondolkozott Al? Már vagy 10 perce szólongatod meg rázogatod, de meg sem moccan! – Na ezt az aggodalommal teli és hangot bárhol felismerem. Csak egyetlen nőnemű élőlénynek van ilyen ( félreértés ne essék gyönyörű ez a hang is) hangja, mégpedig Rose Weasley-nek.
- Nyugi gyönyörűm még élek! – válaszoltam, miközben megráztam a fejem, hogy teljesen magamhoz térjek. – Nem hagynám el azt, aki ilyen aggódó szavakat ejt értem! – Nevettem el magam
- Scorpius! Hát illik így megijeszteni szíved hölgyét, aki persze sosem, fogsz megkapni hisz te Montague sosem vehetnél el egy Capulettet – A végén már ő sem bírta a tartani a szenvedő arisztokratikus hangszínt és elnevette magát
- Komolyan mondom mint a három évese! Mikor fogtok leállni ezzel a hülyeséggel?? - Tette fel eme elmés, bár költői kérdést Al
Ha eddig nem említettem volna, Albus és én már a suli elején összebarátoztunk, majd megismertem a többi Weasley-t és Pottert. Az iskolában persze mindeni úgy tudja, hogy csak Albus-sal vagyok jóban. Miss. Weasley-vel már első év karácsonya óta űzzük ez a furcsa játékot, de már kezdjük kinőni. Alapból meg egész jó móka ez az egész, jót lehet rajta röhögni
Rose-zal összenézünk majd szinkronban vágjuk rá, hogy:
- Soha!
- Gondoltam!- Nevette el magát Al, majd a mozdulatlanul fekvő kishúgára nézett. – Szerintetek ki fogja nőni? Vagy élete végéig rátörnek ezek a furcsa rohamok?
- Hát nem s tudom remélhetőleg kinövi, de ha nem akkor Lorcan-nek beteljesülhet egy régi álma. – Vágtam rá gondolkodás nélkül, de a végére Elszontyolodtam. Magam előtt láttam Lily-t az oltár előtt fehér ruhában miközben Lorcan-nek vagy éppenséggel Lysander-nek mondja ki a boldogító igent.
- Miért is teljesülne be Lorcan egyik álma? – Hát igen ez Al. Mindenben a toppon van csak a húga szerelmi ügyiben nem, az általában James területe. – Ezt nem értem. Help me!
- Most komolyan! Albus Perselus Potter te holt tartod a szemedet? – nevetett Rose de a szemében ENYHÉN tükröződött az, hogy csodálkozik Al értetlenségén.
- Ezt most miért mondod? Még mindig nem értelek titeket! – Al egyre idegesebb. Cikki. – Magyarázd el! Most! – Követelődzése most felém irányult.
- Al most komoly nem érted?? Na jó akkor az lesz a legjobb ha az elejéről kezdjük. – Elfordultam Rosei felé. – Javíts ki ha rosszul mondok, vagy kihagyok valamit. Jó? - Rose bólintott, majd helyet foglalt a mellettem lévő babzsák fotelben. – Al szerintem te is ülj le, mert ez hosszú lesz. Na gyerünk, foglalj helyet.
Al vonakodva bár de leült a maradék 10 babzsák fotel ( nagy a család) egyikébe, pont a vörös-aranyba, vajon miért??
- Na szóval! Az egész úgy kezdődött, hogy, mikor Lily és az ikrek kezdték az első évet, ugyebár elég sok elsősünk lett és éppen hogy felfértünk a vonatra. Mi majdnem lekéstük a vonatot, ezért az utolsó üres helyek egyikébe passzíroztam be magamat, de ezt már elmeséltem neked. Az utolsó kupéban is már csak két hely volt. Mikor bementem egy ikerpárral találtam szembe magam, akik a Hírverő legfrissebb példányát olvasták. Erről kezdtünk e beszélgetni ( fontos tudni: kedvenc újságom a Hírverő), mikor valaki elhúzta az ajtót. Lily volt az. Engem rögtön felismert és bekéredzkedett, mert titeket nem talált meg a tömegben, neked valami fontos csajozni valód volt James pedig lelépett a haverjaival.
- Mi van velem? – Lépett be James
- Látjátok a szamarat is csak emlegetni kellett! – Röhögte el magát Rose
- Még egy ilyen jó beszólás és megjárod! – Fenyegette meg Jamie Rose-t.
- Igen?? Mit csinálsz? Leiázód a fejemet? – nevette el magát Rose. – Ha nincs nálad pálca, akkor még Merlin tangájától is jobban megijednék mint tőled!
Úú! Ez elég erő visszavágás volt, főleg sulin kívül. Rose azt hiszi, hogy ő győzött ( erről árulkodik a mosoly az arcán), de ezt James nem fogja annyiban hagyni, ő nem olyan.
- Ááá! Te barom ezt még megkeserülöd! – Kiáltott fel Rose, majd felpattant a fotelből és kiviharzott a szobából, az ajtóban majdnem fellökte éppen akkor érkező édesanyját.
- Vele meg mi történt? És miért volt csurom víz a felsője? – Kérdezte először lánya után nézve, majd ránk sikló tekintettel Mio
- Lángolt a képe a büszkeségtől én meg lehűtöttem egy kis jeges zuhannyal! – Válaszolta halálos nyugalommal James, ezt Mio egy gyilkos tekintettel jutalmazta
Nem megmondtam? James nem hagyta annyiban és megtartotta az adott szavát.
- Lemész utána és bocsánatot kérsz! Most! – Utasította Jamest Mio, mire James a padlót fixírozva elindult kifelé. Hát igen, Hermionénak van tekintélye a gyerekek körében.
- Később befejezem a történetet. Jó? – Fordultam először Albushoz aki bólintott,majd Hermione irányába kaptam a fejem és elkezdtem neki beszámolni mindenről részletesen egészen a második év kezdetétől fellépő ájulásoktól a mai eseménydús napig.
Ő végig csak hallgatott, néha bólintott, vagy az ágy felé kapta a fejét. Mikor végezetem a beszámolóval, elfordult és megvizsgálta az ágyon fekvő Lily-t.
Mikor végzett felénk fordult:
- Rendben. Lily rendbe fog jönni. A rosszullét az agyrázkódtatástól van, az ájulásokkal kapcsolatban pedig Minervának adok igazat. Ne mondjátok el Harrynek és Ginnyinek, mert csak felizgatnátok őket. A kis csajszinak holnapra már semmi baja nem lesz csak ki kell pihennie magát. Javaslom, hogy valaki maradjon bent nála, de Rose idegállapotában most nem bízok, úgyhogy ő ma ne aludjon bent nála. Gondolom, van szabad ágy számára. – Most Albusra nézett
- Pont annyi ágy van mint amennyien vagyunk. Jelen pillanatban. De ha valaki itt marad nála, akkor felszabadul egy ágy. Szerintem James kilőve, mert ő még nem is vacsorázott, plusz ha este 10:01 után ágyat lát akkor beleszédül, és reggel nyolcig alszik. Minimum. Hugó ugyancsak kilőve mert 1. Ő sem vacsorázott 2. Rosie most szívesebben aludna Friccsel egy ágyban mint Jamesszel egy szobában én
- Én szívesen bent maradok nála. Ti meg menjetek vacsizni. – Feleltem gondolkodás nélkül. – Van egy olyan érzésem, hogy Miss. Capulet nem szívesen alszik egy szobában egy számára elérhetetlennek bizonyuló férfival, aki nem mellesleg a Montague! – A végén rájátszottam egy kis megtörtséget majd egy művészi sóhaj. Mikor fenéztem Hermione értetlen arckifejezésével találtam szembe magam. Mire egy Malfoy féle-szépfiús mosolyt illesztettem, az alapból ( családom és iskolatársak részére fent tartott) semleges maszkra az arcomon..
- Scorpius és Rose , egy elég furcsa játékot játszanak már első karácsonya óta. Állandóan ezt csinálják ha nincs köztünk kívülálló. – Hát igen! Al körülbelül pontosan leírta a mi kis játékunkat. – Mi lassan észre se vesszük ha rájuk jön a játszhatnék.
- Aha, biztos! – Na ezt a bőbeszédű megnyilvánulást köszönjük Hermione Weasley-nek. – Scorpius akkor maradsz itt éjszaka? Ha bármi probléma lenne, keltsd fel Teddyt vagy Rose-t . Rose-nál van az ikertükröm másik fele, úgyhogy tud vele üzenni. – Éppen kilépett volna az ajtón, mikor hirtelen visszafordult hozzánk. – Fiúk véletlenül nem tudjátok, hogy kitől kapta Rose a gyűrűjét vagy esetleg Hugo az óráját. – na ez egy kicsit furi de nézzük mi sül ki belőle.
Al rám nézett, tekintetéből üvölt, hogy Help!! És, hogy most mit mondjunk???
- A Salamander ikrektől kapták, ahogy mi mindannyian a klubból. – Mutattam a nyakláncomra Albus karkötőjére, majd Lil karkötőjére is. – Mindenki más milyet kapott.
- Jó ezt legalább tudom. És mindeni kapott? Vajon miért?? – Most már tényleg kilépett az ajtón és onnan szólt vissza. – Beadok valami helytálló mesét Harryéknek aztán megyek haza, mert Ron már várja a vacsorát. Al, Rose lenyugodott, akkor szólok neki, hogy vacsi után ő is jöjjön fel hozzátok. – Majd elindult lefelé a lépcsőn.
- Mio! - Szólt utána még gyorsan Al, pár másodpercen belül egy kíváncsi szempár jelent meg az ajtóban. – Légyszi, mond meg Rose-nak, hogy ha jön fel, akkor hozza magával a sakk készletemet és a lenti pokrócokat is.
*************
6 sakkjátszma és fejenként 3-3 bögreforró csoki után…
************
- Mikor unjátok má’ meg a sakkot? – Milyen költői kérdései vannak ma Rose Weasley-nek?
- Mára?! – Ez most kérdés volt Al? Most komoly?? – Vagy örökre? Mert mára már megvolt az egynapi sakkadag, de örökké nem bírnám ki sakk nélkül!
Ez a beszéd Al mond meg neki!
- Na, ha ti a sakktábla társaságában akarjátok tölteni az életeteket, akkor már meg sem kérdezem, hogy kivel mentek a karácsonyi bálra! – Kopp, na erre mit is mondjak? Rosie fején találtad a szöget!- Van már jelöltetek, vagy mindketten választotok egy-egy sakkbábút, és azt viszitek magatokkal?
- Ha ennyire érdekel unokahúgocskám
- Csak tudd, én az Unokanővérkéd vagyok, mert én egy hónappal előbb születte, mint egyesek! - Rosie, Rosie, túl messze mész, bár ebből még valami jó is kisülhet…
- Pofa be Capulet! – Upsz! Ez hangos lett! De az előadást folytatni kell! – Ha nagyon tudni akarod, ebben a szobában én vagyok a legidősebb, mert én januárban születtem! – Felsőbbrendű duma: pipa, Pökhendiség: pipa, beképzeltség és mások lenézése: pipa!
- Szóval! Ha már annyira kíváncsi vagy, hogy kivel megyek a bálba akkor vedd tudomásul, hogy April Witch már tavaly évvégén igent mondott nekem. – Jó, hogy velünk is megosztod drága barátom! Al, úgy mosolyogsz, mint aki most vett a szájába egy egész szelet dinnyét. A kis önelégült! – DE persze azt, hogy Scorp kivel szándékozik lealacsonyodni szerény köreinkbe azt már én sem tudom.
- Tudod haver, arra még én sem jöttem rá. Mardekáros libával, biztos, hogy nem alacsonyodok le hozzátok, mert Benji tud csak róla, hogy mivel szoktam, pontosabban kikel szoktam tölteni az időmet. – Bmeg, egyre szebben fogalmazok, ha apám hallaná, hogy beszélek a Mardekáros „LÁNYOKRÓL” akkor kapnék a fejemre. – Mennyi lehet az idő?
- 11:30 múlt két perce. – El is felejtettem! Rosie mindig pontosan tudja, hogy mennyi az idő. Óra nélkül!! – Asszem le kéne feküdnünk. Reggel korán akarok kelni, hogy visszaadjam a hideg vizes locsolást Jamesnek. Majd elmesélem, hogy milyen képet vágott.
- Na de Rosie! Szégyelld magad! – Rose bűnbánó arca árulkodik arról, hogy nem érti a viccemet. Akkor itt a ráadás! – Nem keltenél fel minket, mikor indulsz Jamest locsolni? Hát minket ki kell hagyni a jó dolgokból??
- Bocsánat-bocsánat! – Most nem tudom eldönteni, hogy A: Rose éppen fuldoklik a nevetéstől és azért ilyen furcsa a hangja vagy B: Olyan álmos, hogy az ásítása már nevetésnek hangzik avagy C: Nevet közben pedig ásít és néha beleröhög. Vajon melyik? - NA jó, asszem le kell feküdnöm, már kezdek olyan fáradt lenni, hogy nevetek a hülye vicceiteken.
- Ezt most mellre szívjuk! De nincs egyéb megjegyzés! – Szólt Al a békítő. – Amúgy én is fáradt vagyok. Nem baj ha mi most elmegyünk lefeküdni. Reggel meg keltünk, hogy te is lásd a bátyám arcát.
- Nem, nem baj! Menjetek csak.. Én még egy kicsit fent maradok e aztán alszom is, hogy reggel fel tudjak kelni! Sziasztok!
- Szia, és jó éjszakát! – Na ez szinkronba ment
- Nektek is! De most már tünés!
Kattan a zár. Most hallom csak milyen édesen szuszog Lil. Hm! Mindjárt bealszok! Itt… a fotel – ásít – ben.
- Jóéjszakát Lily, álmodj szépeket… a kedvemért….
2 Órával később
Kisájadt a sám. Lemegyek, iszok egy kicsit.
Azt mondja, hogy 1. Lépés: nyissuk ki a szemünket 2. Lépé
Stop! Valami hiányzik! Pontosítok: Valaki hiányzik! Hol lehet Lily??
Reccs! Reccs! Reccs!
James nagyon tropára vághatta a lépcsőt ( Al mondta, hogy James állandóan ezeken ugrál(t) )
Gyors áttekintést végzünk. Aszongya hogy :
Ø Konyha:üres
Ø Előszoba: üres
Ø Nappali: Talált süllyedt
Olyan édesen alszik, mint egy kisangyal… Pontosítok ( szokásommá vált) AZ ÉN KISANGYALOM
Na felviszem a szobájába. 1-2-3 és emelés…
Reccs! Reccs!
- Scorp? Scorp te vagy az?
Lenézek és mit látok?? Egy igencsak éber smaragdon világító szempár fürkészi az arcom. Ártatlan és édes, bár egy icipicit sápadt.
- Igen. Talán baj?
Heves fejrázás. Ez jó válasz!
Mozgolódik a kezemben, ha ezt folytatja, akkor el fogom ejteni, azt meg ugye nem szeretnénk.
- Ha nem szeretnéd, hogy elejtselek, akkor ne nagyon mozgolódj!
- Jól van na! De így akkor is kényelmesebb! –Miközben beszélt, természetesen mozgolódott tovább. És… és belefúrta magát a karjaimba, úgy, hogy a fejét megtámasztotta a mellkasomon. – Vagy baj? – Nézett fel kétségbe esett tekintettel.
- Nem, nem baj! – Ráztam a fejem. – Sőt kellemes.
Tekintete még mindig rajtam csüngött, mikor lenéztem rá egy ezer galleonos mosoly kíséretében.
Tegyük le az ágyára, reggelre talán nem is fog emlékezni semmire…
De nem akar elengedni…
- Ne – ásít – ne menj még! – fejezte be a mondatot és lassan, óvatosan elkezdett maga felé húzni… Mígnem már olyan közel voltunk, hogy a homlokunk összeért. Felnézett rám, kíváncsian, várakozva, nem tudta, hogy mit reagálok. De mikor én is elkezdtem közelebb húzódni hozzá, már nem totojázott. Mikor ajkaink összeértek hihetetlen boldogságot éreztem… legbelül.
És ekkor kopogott valaki, már nyílt is az ajtó, de Lily még nem vette észre a nyíló ajtót, csak kapkodva kereste ajkaimat következő pillanatba belépett egy alak a sötétben.
- Ti meg mi a francot műveltek? – Basszuskulcs ez Albus. Most mi lesz??
