2012. december 24., hétfő





Most mesélhetnék, hogy mért nem hoztam a részt. Sőt, kész regényt írhatnék, holott nincs mentség… De azért remélem ez kárpótol titeket az „elmaradásért”. Nem szeretnék  komi határt hozni è  hiszen én blog olvasó vagyok és tudom, hogy milyen érzés, mikor nem jön össze az x komi – holott TE komiztál – és ezért nincs fejezet – de azért szeretnék 1-2 véleményt. Építő kritika is jöhet, nem sértődök meg rá, sőt örülnék neki hiszen emberből vagyok, ennek következtében hibázom is J
Na akkor most itt a rész J

P.S.: Ha nem jönnek komik, akkor sem hagyom abba!!!!

8. fejezet
2. rész…


Scorpius H. Malfoy

   - Scorp beszélnünk kéne…
   - Rendben. – Kívülről tuti jobban nézek ki, mint ahogy érzem magam. – Beszéljünk.

A lába úgy remeg, mint egy őzikének. Jéghideg a keze. Leülők mellé az ágyra, de tartom a „tisztes” távolságot.

-         Dean és köztem semmi nem volt. – Lehajtott fejjel beszél, mintha félne attól, amit látni fog. – Még csak meg sem csókolt. Ő nem.

Mi van? Több mint fél éven át jártak és meg sem csókolta? Pedig hányszor emlegette Dean, hogy milyen jó elvannak…

   - Nem… nem éretem. – Nyögöm ki amint megtalálom a hangom. Tényleg nem értem. Ha nem Dean akkor ki?
   - Fogalmazzunk úgy, hogy Dean szíve a másik irányba húz. – Ööö… A másik irányba? Mármint…? – Igen, a fiúk felé. Egyszer rajtakaptam, hogy naplót ír és csúnya módon beleolvastam.
   - De akkor minek jártál vele?
   - Alibi nekem, csajkerülési indok neki. – Konkrétan úgy nézek rá, mint egy komplett hülye. Úgy is érezem magam. – Jó elmagyarázom. Külön énekórákra jártam le Roxmorts-ba igazgatói engedéllyel, de kellett az alibi, hogy nehogy azt higgyék, hogy kivételeznek velem.
   - De hát ez kivételezés.
   - Nem. – Ilyen elszánt arcot is ritkán látni. – Az évnyitón én fogok énekelni. Flitwick küldött külön énektanárhoz.
    - Szólózni fogsz? – Azt tudtam, hogy jó hangja van, a Full Metal-ban is szokott énekelni, de erre nem gondoltam volna. – Mit énekelsz?
   - Titok. – Vágja rá. – Meglepetés lesz. Még apáék sem tudna róla.

Elképzeltem milyen képet fognak vágni a többiek az évnyitón. Tök buli lesz, főleg, hogy… Álljon meg a menet!

   - Mit takar az, hogy Ő nem? – Még lejjebb szegezi a fejét, hogy véletlenül se nézzek a szemébe. Ez rosszul kezdődik. Nagyon rosszul. – Ki vele Lily! – Összerezzen a hangomtól. Talán túl sok ridegséget vittem bele? – Ígérem, hogy nem fogok kiabálni.
   - De ki fogsz akadni. – Megint sír. Már ki miatt akadnék ki? Mármint bárkit is mond biztos, hogy dühös leszek rá egy kicsit, de kiakadni egyetlen ember miatt tudnék csak. Az pedig a bátyám len…
   - Brutus… - Suttogom, de lehet, hogy meg sem hallotta. Végig az ő arcát nézem, keresek valamit rajta, ami megcáfolhatna. – Mikor?
   - Elsőben letámadott. Nem mertem nektek szólni. Akkor még veled sem voltam olyan jóban. Nem akartam botrányt. Valami dereng. Mintha Brutus említett volna valamit… - A Halloween buliról mentem fel a hálókörletbe. Egyedül voltam, ő meg kicsit illuminált állapotban.

Emlékszem! Megmutatta az emléket egy merengőben.

Brutus a folyosón sétál. A fiúmosdóból jött ki. Teljesen el van ázva. Egy elsőévesnek tűnő fekete ruhás lány sétál egyedül a sötét folyosón. Vörös haja csigákban omlik a hátára, ruhájában egy gót boszorkányra emlékeztet. Valószínűleg annak is öltözött - magas sarkú szandáljának szaténpántja felfut, a vádija közepéig ahol masnikkal van megkötve. Mikor meghallja, hogy nincs, egyedül megfordul, de a sötétben nem ismeri fel „látogatóját”.
   - Szia, cica van gazdád? – hallom meg magam mellett Brutust. A hangján is hallani, hogy nem csekély italmennyiséget fogyasztott el. A lány megremeg. Felismerte a vele szemben álló fiút. – Mi van cica, megijedtél?
   - Brutus…
A lány egyre jobban remeg, ahogy Brutus közelít felé. Jól tippeltem, felismerte. És láthatóan fél tőle. Még pár lépés és látni a lány kezében a pálcát.
   - Ugyan cicus, ara semmi szükség. – Mondja és közben eltolja maga elől a rózsafapálcát. Közelebb húzódik a lányhoz. Szinte a falhoz préseli szegényt.  Közelebb hajol hozzá és erőszakosan megcsókolja. A lény próbál szabadulni, de esélye sincs. Váratlanul megjelenik egy alak.
   - MALFOY!

Az emléknek itt volt vége.

   - Scorp! Hahó, élsz még? – Rázogat Lil, mint az idiótákat. Nem, nem élek! Épp most haltam meg… - Ha nem térsz magadhoz felpofozlak!
   - Magamnál vagyok!
Láthatóan megkönnyebbült. Már kerülgeti a sírás, de még mindig nem önmaga. 
   - Mi történt? – Láthatóan nem érti a kérdést. – Mi történt miután megjelent az az alak? Ki volt az?
   - Honnan tudod? – Lázasan kutat az agyában, hátha talál valami arra utaló jelet, hogy elmondta. – Honnan tudod?
   - Brutus… megmutatta az emléket. – Még jobban meghökken. Ha így folytatjuk megint el fog ájulni. – Nem ismertelek fel benne.
   - Meg volt változtatva egy kicsit a külsőm. – Szegény. Senkinek nem kívánok ilyen találkozást a bátyámmal. Egy életre beleivódott az emlékeibe.
   - Ki volt ott?
   - Edy… Ő lépett közbe. – Így már értem, hogy miért vannak olyan jóban. – Vitatkoztak, aztán Edy felkísért a toronyba.
   - Csak vitatkoztak? – Kérdezem furcsán. A bátyám nem áll meg a vitatkozásnál. Nem áll meg amíg valaki meg nem sérül. – Biztos, hogy a bátyám volt?
   - Arra jött egy Hollóhátas prefektus. Azzal a feltétellel nem kaptak büntetést, hogy két ellenkező irányba indulva felmennek a hálókörleteikbe.

Átölelem Lily-t ő meg kap az alkalmon és megfoszt a levegőtől. Én is szeretem, meg minden, de megölni nem kell. Épp szólni akarok, hogy engedjen el, mikor James – kopogás nélkül - betoppan az ajtón.
   - Lily, bocs, bunkó… - kezdte el a begyakorolt bocsánatkérő szónoklatot – amit már vagy ezerszer hallottunk az évek alatt –, aztán észreveszi, hogy én is ott vagyok. Kezd vörösödni a füle. Látszik, hogy van benne Weasley vér. – Scorp kijönnél velem?

Úgy indít, mintha először tőlem akarna bocsánatot kérni. Sajnos azt elfelejti, hogy az öccse a legjobb haverom és ez azzal jár, hogy jobban ismerem, mint ő saját magát. Plusz, azt is elfelejti, hogy a húga is a szobában tartózkodik, aki ugyanúgy ismeri a stiklijeit.
   - James ez nem jó ötlet. – Mondom, hogy ismeri a bátyát. – Itt beszélsz vele, hogy én is halljam, vagy magadban tartod a mondandód.
   - Nyugi Lil. – Ölelem meg most én. Valószínűleg azt is elfelejtette, hogy miről beszélgettünk. Hm, ez hízelgő. – Kimegyek nem lesz gond. – James közben elfordult – tuti nem udvariasságból – ez most jó is jött. Közelebb hajolok Lily-hez, hogy csak ő halljon. – Rajtam van a nyaklánc, ha valami van, szólok.
   - Jó, menjetek. 

James kispurizik a szobából. Én meg megyek utána, pedig tudom, hogy semmi jó nem vár rám. Ezek után mondják, hogy csak a griffendélesek bátrak!
 Átsétálunk a szobájába? Vagy a városi szemétdombra? Nagy különbség nincs. Elmotyog egy dissaudió-t – 15 éves és varázsol. Gratula. – és felém fordul. Már kicsit sem nyugodt. Elmehetne színésznek.

   - TE mi a FRANCOT műveltél a HÚGOM szobájában?
   - Először is: ne ordítozz. Másodszor: ha csak ezt akartad miért nem kulturáltan kezded el? Harmadszor – emelem meg a hangom, mielőtt közbeszólna – Al mondta, hogy ott alszom ma éjjel, nehogy letámadd a lányokat. És legutolsó sorban NE MENJ A HŐGOD KÖZELÉBE AMÍG LE NEM NYUGSZOL!

Már fordultam el, mikor rossz érzésem támadt. Visszafordulok és mit látok? James készül pofon vágni. Hülye megérzések!
   - James Sirius Potter! – Hallok meg egy erélyes hangot. James falfehéren fordul az ajtó felé. – Mégis mire készültél?
   - Apa… félreérted!
   - Scorp minden rendben? – Kérdezi Harry. Bólintok. – Mint látjátok hamarabb értünk haza. Félóra múlva felköszönünk, aztán fekszünk is le. Minden szoba hangszigetelve lesz. – Bólogatunk James-el. Harry már indult volna ki, mikor eszébe jutott még valami. – James nem akarom megtudni, hogy kiteszed a lábad a szobádból.
  - Ha apu nem lép közbe nem úszod meg ennyivel.
Most komolyan engem akar fenyegetni? Engem, aki Brutus öccseként és Lucius Malfoy unokájaként nőttem föl? Bocs James, erről már lecsúsztál.
  Hála (?) annak, hogy apám már ötéves korom óta erőlteti az oklumenciát el tudom rejteni az érzéseimet. Jeges maszk – így hívják azok, akik nem ismernek.
James ledöbben. Régóta nem látta ilyen kifejezéstelennek az arcomat. Így járt, ő harcolta ki magának.
   - Ne fenyegess, mert nem állok jót magamért. – Sikeresen olyan hangszínben szólaltam meg, hogy én is libabőrös lettem. Brr, jégcsapok lógnak a plafonról.

Átsétálva Lil szabályához, még hallom, hogy valami nehéz és törékeny landol James padlóján. Ahogy benyitok az eddig folyó beszélgetés megszakad. A szobában három lány ül. Lil, akinek az arca meg könnybeüléstől ragyog, Stef akinek fáradt arcán leheletnyi mosoly árválkodik és Rose, aki eddig valamit lelkesen magyarázott.
   - Miről beszélgettetek?
   - Hát az aranyvérű családok névválasztási bénaságairól tartottunk ép eszmecserét. – Fejti ki tán túúúlságosan is részletesen Rose. – Pont most jössz te. Szóval! Scorpius Hyperion Malfoy…

Louis Weasley
*1 nappal a többiek „szemszögével” később*

Most esett le! Egy repülőn ülök. Repülünk. Minden mágia nélkül. Egy fémdobozban. Egy NAGY fémdobozban. A tenger felet. Éjszaka.

   - Repülünk.
   - Már vagy fél órája te okos. – Vág hozzám egy zacskó sós mogyorót Dom. Úgy szeretem a húgom! – Anyu már el is aludt, apu meg totóz.

Nem értem, hogy miért nem zsupszkulccsal megyünk. Vagy, ha már mindenképp muglik, ott a vonat. Jó, az végül is pozitívum, hogy első osztályon ülök, itt van TV meg kaját is kapunk. Sőt, még a kaja is ööö… jobb szó híján nem jön ki rögtön az emberből.

   - Én miért nem mehetek reggel veled? – Dom komolyan kíváncsinak tűnik. Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem jöhet ő is. Addig oké, hogy nem gyakran járt eddig Angliában, csak mikor kisebbek voltunk de, hogy mért ilyen „kegyetlen” azt én sem tudom. – A szobámat anyuék ugyanúgy be tudják rendezni.
Vállat vonok. Anyu furcsán viselkedik, mióta apuval eldöntötték, hogy visszaköltözünk. Van egy olyan sejtésem, hogy anyu nem rajong túlságosan az ötletért.

   - Gyerekek! – Apu is előkerült. Bár nem tudom, mit fotóz az éjszaka közepén, de egészségére. Biztosan szép fotók lesznek. – Angolul, ha kérhetem. Dom neked gyakorolnod kell, különben nem fogod érteni, hogy mit mondanak a suliban.
Dom úgy néz apura, mintha Voldemort állna vele szemben. A húgomat elég sokszor kisbabának nézik. Tizenkét éves lesz, nem kettő és – attól még, hogy kb. öt éves volt mikor „hazaköltöztünk” – tud angolul. A suliban felvette nyelvként – velem együtt – és K-ra vizsgázott belőle.
   - Oké apu! – Szólok közbe, mielőtt Dom olyat mond, amit még én is megbánok. – Aludj nyugodtan.
Apu fáradtan bólint, és elindul a másik irányba. Csöndben fülelünk, halljuk, az apró neszeket, amik arról árulkodnak, hogy apu lefekvéshez készülődik.
-         Várod már, hogy lásd Lily-t?
   - Igen, Dom. – Bólogatok. Szerencséjére átváltott angolra. – Régen láttam, már hiányzik.

  Dom ennyiben is hagyja a dolgot. Még pár percig bámulta a kinti sötétséget mielőtt elaludt.
Furcsa lesz újra Angliában. Eddig mindig csak pár hétre jöttünk haza. Anyu igazából hallani sem akart róla, hogy visszaköltözzünk. Valahogy olyan furcsa nagyapa halála óta. Azt tudom, hogy nagyon szerette, elvileg ezért költöztünk vissza Párizsba.
Nagyapa halála után egy hét sem kellet, hogy kijelentse „Hiányzik Victoire, haza költözünk!”. Ezt igazából senki nem tudta felfogni, mármint, hogy hogyan jött ez ilyen hirtelen. Majdnem fél éve tellett, mire elintéztünk mindent az induláshoz.

   - Louis! – Valaki rázogatja a vállam. Utálom, ha rázogatják a vállam. – Loo! Ébresztő!
   - Csak még öt percet anyu…
   - Azt még senki nem mondta, hogy hasonlítok anyura. – Hallom a töprengő mellett a kuncogást. Ergo, zaklatóm még jól is szórakozik. Perfect! – Szerintem inkább apuhoz szoktak hasonlítgatni. Meg Ginny-hez. Ja, és sokszor Lily-hez. Mindenki azzal jön, hogy olyan vagyok, mintha a húga lennék.
Kinyitom a szemem. Idegtépő ez a „csicsergés”. Tűz a nap. A szemembe. Hurrá…
   - Jé! Anyu! – Kiálltja el magát Dom. Valószínűleg ő próbált magamhoz téríteni. – Még él!
Anya csak egy biccentéssel nyugtázza. Valószínűleg őt is Dom keltette fel.
   - 10 perc múlva landolunk.
   - Köszi, hogy felkeltettél. – Dobom meg húgom egy mosollyal. Szeretem én őt, csak néha – elég gyakran!- idegesítően hiperaktív. – Látom, már izgulsz.

  Míg leszállunk Dom végig vigyorgott. Sőt még azután is. A folyósón sétálva kicsit megfeledkezik magáról. Időm sincs utánakapni, belemegy egy platinaszőke lányba.

   - Excusez-moi! – Vágják rá egyszerre. Odarohanok a húgomhoz, hogy – először őt – összekaparjam a padlóról. – Merci. – Motyogja Dom, miközben felhúzom. Mázli, hogy apuék nem hallották, mert elmentek kávéért. Szépen leszidták volna szegényt. Odafordulok a másik lányhoz. Mint ahogy először is megállapítottam platinaszőke haja van. Lefelé hajtott fejjel épp a telefonját ellenőrzi – gondolom, megnézi túlélte-e az esést. Visszacsúsztatta a mobilt a fekete-vörös Lolita stílusú ruhája rejtette zseb… ÁLJON MEG A MENET!!! Én ismerem ezt a ruhát… ezt a hajat… ezt a lányt!
   - Naka?
Felkapja a fejét. Először nem ismeri meg a hangomat. Gondolom furcsa a számból az angol kiejtés. Rám néz a hatalmas szürke szemeivel. Meg sem várja, hogy felhúzzam, a nyakamba ugrik.
   - Loo! – Én is örülök, hogy látom, meg minden, de megfulladok. Help me! – Te mit keresel itt?
   - Nem… ka… kapok… levegőt!
   - Oh. – Elpirul. Mindig bírtam ezt a csajt. – Mit keresel itt?
   - Hazaköltöztünk. – Mutatok Dom-ra, akinek csak most esett le, hogy ki áll velünk szemben. – Csak Dom-nak vissza kell szoknia az angolra. Bocsi.
   - Semmi baj. – Elenged engem és a – még kicsit sokkos állapotban lévő – húgomat öleli át. – Rég láttalak Törpi!
   - Ez… ez azt jelenti, hogy…? – Dom meg az értelmes mondatai. Bár érthető. Régen láttuk a lányokat.
   - Igen Jus is itt van. – Naka körbenéz. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Majd vállat vonva felénk fordul. – Valahol.

Tipikus Naka féle válasz. Tőle nem is vártunk mást. Dom-nak olyan Jus, mint nekem Naka. A húgom elsőbe Jus-t kapta „nagytesónak” én meg az előttem álló japán lányt.

   - És ti? – Teszem fel a kérdést, mire Naka furi épet vág. Pedig – szerintem – tök egyértelmű voltam. – Ti mit kerestek erre felé?
   - Jus szüleit. – Vágja rá. Hát, nagyon úgy tűnik nem voltam TÚL egyértelmű. – Elmentek valamerre. Most őket keressük. Égen-földön.
Oké, nem szép dolog kinevetni valakit, azért , mert félreértett valamit. Nem szép, mégis megtesszük.
   - Mármint, mit kerestek Angliában? – Javítom ki a – Naka szerint – hibás mondatom. – Úgy tudtam, hogy maradtok megnyerni a kviddics kupát.

Naka épp válaszolt volna, de nem hagytak neki idő rá.

   - Dom! – Hasított a levegőbe egy – csöppnyi akcentussal fűszerezett – hang. Olyan gyorsan fordultam meg a saját tengelyem körül, hogy pár pillanatig elmosódott körülöttem a reptér. A hang tulajdonosa egy barna göndör hajú francia lány – más néven Justin Laverne. A húgom meg sem várta, hogy Jus többet mondjon rögtön rácsimpaszkodott.


   - Ez akkor olyan állat!    
   - Igen Naka. – Vágjuk rá – már vagy huszadszor – egyszerre. – De ezt már mondtad.
A reptér egyik - franciának hirdetett – kávézójában ültünk. Hát, fogalmazzunk úgy, hogy a francia kávéról max az interneten informálódtak. Förtelmes.
   - Akkor is! – Olyan hangosan Kiáltott, hogy a másik terminálnál is lehetett hallani. Ha jól láttam az egyik pincér – vagy mi – még felénk is fordult. – Továbbra is egy suliba fogunk járni! És lehet, hogy egy házba is!

Ez volt a végszó, mivel Dom táskájában – ami állandóan a vállán lóg – elkezdődött Lil kedvenc Avril száma. Skater boy.

„He was a boy, she was a girl
Can I make it anymore obvious?
He was a punk, she did balett
What more can I say?”

   - Szia Lil! – Szól bele fültől-fülig érő vigyorral Húgom. – Nemrég landoltunk. Ühüm.
Csönd, amíg drága unokanővérem – vagy Húgom, részletkérdés – elsorolja kérdéseit.
   - Nem, nem Párizsban szálltunk fel. Anyunak volt valami elintéznivalója New York-ban. Oda zsuppszkulcs mentünk és onnan repültünk. – Úgy magyaráz, gesztikulál és mutogat, mintha Lil itt ülne velünk szemben. – Nem csak, PÁR órával. Mondtam neki, hogy hívjon fel, vagy legalább írjon neked, ha már egy nappal később érkezünk. Még a baglyom is felajánlottam, ha már Paris ott van nálatok.

Lil mond valamit, mire Dom elhúzza a száját és a kezembe nyomja a rózsaszín – FÚJ!! – telefonját.
                                        


   - Mért vagy kikapcsolva?! – Szép,. Nem köszön, vagy sikít bele a telefonba, hanem rögtön kérdőre von. Remek. – Ha nem hívom fel Billt, meg sem tudom, hogy késtek!
   - Bocsiii… - Nyögöm ki az általam ismert legbűnbánóbb hangon. – Lemerült az aksim, a többiek telójáról meg olyan, mintha James hívna vetkőzős pókerezni. Szar érzés, és              legszívesebben menekülnél.
   - Oké, értem! – Túl gyorsan vágja rá. Érdekes. – Értem, csak hagyd abba!
   - Mért hívtál?
   - Egyrészt, hogy letoljalak! – Köszike Lily, én is imádlak! – Másrészt, hogy melyik szobát rendezzük be neked, meg Domnak.
   - Attól függ. Hol vagytok?
   - A Rezidencián!

Így már értem. A Grimmauld téren van „saját” szobánk – persze ott osztozni kell. A Szellemszálláson a második emeleti vendégszobákból abba költözünk be, amelyik szimpi – egyrészt a harmadik emeleten úgyis elfoglalják a szobákat, mire odaérünk, más részt úgysem ott alszunk, úgyhogy lényegtelen.
A Rezidencia már más tészta. Az a hely HATALMAS. Tavaly, vagy tavalyelőtt vette meg Harry. A gyerekeknek külön HÁZUK van a kertben – ez a Klubház J. Ez kb akkora mint a Grimmauld téri ház, és mindenkinek van szobája. Mármint az összes gyereknek a családból, a plusz a tekergőknek, és akkor még ott vannak a vendégszobák az egyéb haveroknak. Persze a Rezidencián is van Lil-éknek szobájuk, meg vendégszobák is.

   - Rezidencia, vagy Klubház? – Dom felkapja a fejét. Hát persze! Áú! Feljegyzés magamnak: Nem csapkodjuk a homlokunkat mert az fáj! So, Dom még csak képeket látott A helyről. – Mert, ha a Klubház, akkor ott megvan a szobánk és a „helyünkön” alszunk. De ha a nagynénéménél leszünk, akkor valamelyik vendégszoba.
   - Szóval a saját szobátokban. Rendben. - Lil ásított egy nagyot – még telón keresztül is hallottam. – Aludjatok jól. Reggel találkozunk.
                                           

Lily Luna Potter

   - Uh! Ez nehéz menet volt. – Rogyok le az ágyamra. Stef csak vigyorog. Hulla vagyok. Éjfél is múlt. Úgy másfél órája! Roseit csak most sikerült kipaterolnom. Eddig azzal volt elfoglalva, hogy elsorolta az ÖSSZE – szerinte – idióta nevű aranyvérűt. Plusz kifejtette, hogy ez mért van így – mármint mért olyan hülye a nevük… - Ne vigyorogj Stef, te is nyakig benne voltál.

Miss Magic olyan ártatlan tekintettel néz rám, hogy kis híján be is dőlök. Sajnos – vagy nem! – elfelejtette, hogy James mellett nőttem fel. Csúnyán nézek legjobb barátnőmre. Nem felejtem el, hogy miket mondott a pasimra.

   - Bocs Scorp! – Nyögi végül oda, majd rám néz egy tipikus „mostboldogvagy?” arckifejezéssel. Bólintok. – Lefekvés!
   - Igenis! – Vágom magam vigyázzállásba. Stef csak vigyorog. Mint mindig, - Parancsnok engedelmével megnézném Malfoy közlegény állapotát. Félek sokkot kapott.
   - Engedély megadva!

Á, nem, picikét sem vagyunk idióták! Á, dehogy! Merlin mentsen mindenkit a Tekergőktől.
Letérdelek Scorp mellé. Tényleg sokkos állapotba került. Az még semmi, hogy lenyúlta a régi mp3-masom, amire mindenféle szar zene van feltöltve – Lady Gaga, Katy Perry, Jennifer Lopez, néhány tűrhető Britney Spearse… ect. – Domnak, de hogy több mint két órája ezt hallgatja… Elismerésem felé, főleg ha ezek után még az elmei épsége is megmaradt.
A szoba másik sarkában kucorog a babzsákomon –pont a zöldön!!- és értelmesen…. Bámul ki a fejéből. Átölelem a vállát. Megrezzen. Stef kuncog. Szerintem is IRTÓ vicces.
   - Scorp! – megsimogatom a vállát. Kiveszi a fülhallgatót, és megnyugodva veszi észre, hogy Rose sikeresen eltűnt a szobából. – Ideje eltenni magunkat holnapra.

Eltámolyog az ágyamig. Bebújik a takaró alá és még midig ENYHÉN ködös tekintettel oldalra fordul.

   - Mit hallgatott?
Megnézem. Elhúzom a számat. Állandó lejátszásra be volt rakva – az egyetlen és legrégibb – Justin Bieber „számom”. Boyfriend.
   - Justin Bieber-Boy… - M évéig sem mondom, Stef kirohan a fürdőm felé. Pár perc múlva vécélehúzás és fogmosás zajai szűrődnek ki. Mikor Stef kijön még mindig sápadt egy kicsit. – Összes vacsid kijött?
Bólint. Nekem sem kellet sok, hogy a fürdőbe kössek i. Amilyen zenéi VOLTAK ennek a srácnak nem csodálom, hogy épp egy magánklinikán fekszik. Ha jól tudom kb. a harmadik – sajnos sikertelen – öngyilkossági kísérlete után zárták oda be. Még jól is járt. Ahhoz képest, hogy pont egy éve váltak el Selena hetente minimum 3 napot bent tölt nála. Ha így folytatják Selena (Bieber) Gomez karrierjének a volt férje fog véget vetni.
Kár, pedig egész tűrhető énekes/színésznő a csaj.

 Stef lenyomja az álomitalt – a két fiú mellett csak így képes aludni – és pár percen belül alszik. Vele sem lesz gond reggelig.
 Bebújok az ágyba. Kicsit – oké, szóval eléggé – zavarban vagyok attól, hogy Scorp mellettem fekszik. Leoltom a lámpát, és a másik irányba fordulok. Vagyis fordulnék, de Scorp elkapja a karom és maga felé fordít. Eltűnt a köd a szeméből, tisztán látom a szürke íriszét. Magához húz, megcsókol. Lágyan, mintha csak úgy össze tudna törni. Bár, ha nagyon akarná nem ellenkeznék.

  Hanyatt fekszik. Elhelyezkedik a puha párnáim között és a mellkasára húz. Hmm, azt meg kel állapítani, hogy nem a TV előtt tölti a szabadidejét.
- Beszélgessünk. – Suttogja a fülembe, miközben a hajammal játszadozik. A másik kezével próbálja fölhúzni ránk a vékony, nyári takarómat. Próbálja, de csak azt éri el, hogy meg csikizi az oldalam, mire én felkuncogok. Erre ő is nevet. Egyetlen szerencsénk, hogy hangszigetelt a szoba – nem hiszem, hogy a többiek – főleg apuék – értékelnék a „boldogságunkat” így éjfél után.
 - Rendben. – gondolkodom. Valahogy nem jut eszembe ilyen korán dumatéma. – Te kezded!
Gondolkodik. Éés közben ugyanúgy cirógatja a hajam.
   - Mit szeretnél szülinapodra?
Ezzel megfogott. Igazából amit szeretnék, azt a nagynénik, nagybácsik meg apué megveszik. A nagyiéktól egy újabb medált kapok a láncomra. Az unokatesóimtól meg azt amit szerintük szeretnék.
   - Hülyén hangzik az, hogy nem tudom?
   - Hm, eléggé! – Csúnyán nézve felé fordulok.  A kislámpa fényénél látja csak az arcom, de ez is elég. – Oké, csak vicceltem! Akkor találgassunk… Ékszer?
   - Drága…
   - Nekem, nem! Mármint, tudom, hogy nektek sem, de a pénz nem akadály. Van bőven, még sok is!
   - Akkor is! Drága!
   - Rendben… Ruha?
   - Most vettem.
   - Seprű?
   - Két hét múlva kapjuk meg a fiúkkal az új Tornádó Q7-et!
   - Medál?
   - Az is ékszer…
   - Valami családi?
   - Mármint?
   - Például egy Malfoy címeres szalag vagy ilyesmi?
   - KIZÁRT! – Túl gyorsan vágom rá, megsértődik. – Bocs, de a címereteket bárki felismeri. Ez… még egy kicsit korai lenne.
   - Ja, így oké. – Láthatóan megkönnyebbült. – Már azt hittem haragszol.
 - Nem, csak… érted!
 - Ja, szóval… Motor?
 - Apám ki is nyírna!!!
 - Hangszer?
 - Gitárom már van, máson nem tudok játszani. – Furin néz rám. Oké, leesett. Ő még nem tud róla. – Loo kivitte magával karácsonykor, mert márciusban náluk turnézott Avril, és voltak a koncerten. Dedikáltatta nekem!
   - Smink?
   - Vic, Molly, Roxxy…
   - Már értem, hogy mért nem tudod, hogy mit szeretnél. – Jó neki. Én valahogy nem jöttem rá… Na, jó vicc volt!
   - Öhm, utolsó ötlet! Kisállat?
   - Tapmancs, Holdsáp, Uhu, Hópehely, Káma és Sutra mellé?

   Elé zavart. Asszem már az elején elvesztette a fonalat. Megszoktam. Akinek Hipogriffjei vannak – Black, White, Silver és Golden, asszem e nevük magukért beszélnek – meg pávái, meg még ki tudja mi, annak nehéz megjegyezni pár normális háziállatot.



- Magyarázatot? – Bólogat, legalábbis ha jól érzem. – Tapmancs egy nagy testű, fekete kutya. Elvileg úgy néz ki mint Sirius kutyaként. A fajtáját ne kérdezd, mert fogalmam sincs! Ő apuéké. Holdsáp egy szintén nagy testű farkaskutya. Őt Teddy birtokolja.



- Uhu, mint tudod Al baglya. Eddig tiszta? – Megint bólint, bár szerintem már MOST nem tudja követni. Mondjuk jogos, mert még nekünk is nehéz volt megtanulni, hogy melyiknek mi a neve…

- Hópehely az én baglyom, akit általában itthon hagyok anyuéknál, és ha küldenek valamit, akkor látom csak. Bár ez még sok is! – Ki nem állhatom ezt a baglyot! Ha ember lenne tuti, hogy szőke plázacicaként  mászkálna, telenyomva szilikonnal… Pfuj…!


- Káma és Sutra pedig James macskái. Ha eltekintesz a nevüktől nagyon édesek. Bár, Káma nagyon szeret az ember hátán kaparófásat játszani, Sutra meg a függönyökön csúszkálni, de tényleg cukik, nem illenek Jamiehez!
   - Oké, más téma!
   - Megértem…
   - Kiderítettétek, hogy hová akarnak menni a szüleid?
   - Ja, igen! – Mázli, hogy volt időm megkérdezni anyut! – A Rezidenciára megyünk.
Érzem, hogy leesik az álla. A fejemre. Áú! Ez fájt!
   - Arra a Rezidenciára? Arra amit a Nagy Harry Potter  1 évbe több tízezer galeonért vett – ami auror főkapitányság igazgatójaként egy havi fizetése volt – ami akkor mint a Malfoy kúria? – Bólintok. Igazából anyu kapta szülinapjára, mert a Rezidencián kettesben tudnak lenni amíg mi a kerti „kicsiben” vagyunk. A Rezidencián az egész familia elférne  és még maradna benne üres szoba! A Klubház  - azaz a kertben elhelyezkedő önálló „kis” ház – a gyerekeké. Na ide meg az Összes tekergőnek van saját szobája + vendégszobák, elképzelhető, hogy milyen KICSI…  - De hát, oda senki nem tette még be a lábát rajtatok kívül! A mágiaügyi miniszteren, a szüleiden és a Fidelius – titokgazdáján kívül senki nem tudja PONTOSAN, hogy hol helyezkedik el!
   - Hát, holnap megnézheted azt a HÍRES Rezidenciát!


                                     
ç A Rezidencia

A Klubház è
 






Ásítok egyet. Meg még egyet. És méég egyet. Kezdek álmosodni és ezt Scorp is észrevette. Legalábbis az ásításából ezt tudom  kivenni.
   - Hé te! – Meg csikizi az oldalam. Épp annyira, hogy kuncognom kelljen. – Ez ragályos!
Ha most nem fekszem le, reggel olyan leszek, mint a mosott rongy. Valószínűleg ez Scorpnak is leesett, mivel ez fejre puszi és egy halk „jó éjt” – mondat után, meg persze miután közelebb húzott magához nyugodtabbá vált a légzése.

  Az utcán sétálok. London, de lehet, hogy Párizs. Nem tudom biztosan. Esik a hó. Merlin rózsaszín parókájára NYÁR van!
Megyek előre. Keresek valami ismerőset. Egy utca név, egy bolt, egy kirakat. Valami!
Helyesbítek… Szakad a hó!
Látok valami derengést. Szaladok. Egy kirakat. Belenézek. Üres. Sem egy felirat, sem egy bútor. Nincs benne semmi. Csak a kirakat világítás megy, az is tompa.
Megcsillan valami. Talán mégsem üres a hely. Megfogom a kilincset. Lenyomom a kilincset, az ajtó nyikorogva kinyílik. Penész szag van! Pfuj! Undorító!
A falakon a 80-as éveket idéző tapéta…Maradványa. Minden négyzetcentimétert por borít. Fázom. Valószínűleg a szigetelés sem volt cserélve a nyitás óta.
Megint látok egy villanást. A hátsó fal felől jön. Odamegyek. Egy tükör.

Aranyozott, régies, teljes alakos tükör. Poros, de az üvegen egy újlenyomatot sem látok rajta. Még magamat sem látom!
Valami, mintha húzná a kezemet a tükör teteje felé. Letörlöm a port róla.

„ A jövő tükre”

Ja, persze. A jövő tükre. Én meg boszorkány vagyok! Ööö… Most esett le. Az is vagyok!
Belenézek. Magam elé képzelem Scorpot és a karácsonyi bált.
Megjelenik a Nagyterem. Hagrid már behozta a fenyőket, a műhó is szakad a mennyezetről. Vic a színpadon áll, Dom mögötte hegedűzik. Vic hangja bezengi az egész termet. Varázslatos! Középen párok keringenek. Nem kell sokáig keresgélnem, meglátom a Weasley-ek vörös haját. Ott van Loo és persze a tesóim is. Pár lépéssel távolabb Benji, a húga és Stef beszélgetnek. Új ruha után kell néznem, a lilát úgy tűnik Stef lenyúlja.
Valami furcsa. Túl sok a természetes szőke. Itt van Brutus – Liisa Pix-el a suli kurvájával párban -, Lys – épp Roset viszi táncba – és egy harmadik szintén szőkésbarna villanás kíséretében megtalálom Lort is. A társaságomban. Egy világoszöld-fekete combközépig érő ruha van rajtam. Valamin nagyon jól mulatunk. Oldalra fordulunk, mikor meghallunk még egy  – a mienkéhez eléggé hasonlító – nevetést. Végre látom ŐT is. Scorp – a szokásostól eléggé eltérően fekete szmokingban és nem dísztalárban – a terem közepén táncol egy platinaszőke hajú lánnyal. Ölelkezne. A lány idősebbnek tűnik. Talán hatodéves, vagy hetedéves. Elszorul a szívem. Ezek szerint Scorp táncolni fog az egyik új lánnyal. Remek. A lány odahajol hozzá, és… egy puszit nyom az arcára nem messze a szájától.


 Sikítok. Valaki a vállamat foglya, és a nevemet ismételgeti.
   - Lily nyugi. – Próbál csitítani. – Csak álmodtál, nyugi.
Valami – vagy valaki – motoszkál a fejemnél.
   - Scorp biztos, hogy jól van? – Ez Stef. Szóval tényleg CSAK álmodtam. – Lily nyugi. Csak mi vagyunk!

***
                                                                         
   - Biztos jól vagy?
Merlinre! Csak rosszat álmodtam, nem dementor támadás áldozata lettem. Amúgy meg én mondtam, hogy feküdjenek nyugodtan vissza – mivel alig múlt hajnali négy – de hajthatatlanok voltak.
   - Stef, jól vagyok. – Bizonytalanul néz rám. Persze, hogy nem hisz nekem. Elmondásuk szerint – tuti, hogy van benne lódítás – 10 percen keresztül sikítottam, ráadásul még Stef is felébredt rá, pedig elég erős álomitalt iszik. – Oké, akkor teljesen  jól leszek, ha Scorp után el tudok menni zuhanyozni.

 Erre lenyugszik. Köszike Stef.
Ha azt mondja az ember, amit hallani szeretnének akkor nem használják a szemüket. Apró, de hasznos csínyek.
 
   - És addig mit csinálunk? – Na, ez az én barátnőm. Ha már felkeltem hajnalok hajnalán adjak neki valami elfoglaltságot, mert képes halálra unni magát. – Ahogy őt ismerem vagy háromnegyed órán keresztül áll a zuhany alatt, aztán még fél óra a hajszárítás, meg a beállítás és akkor még fogmosás…
   - Értem! – Vágok közbe. Ismerem Scorpot. Tudom milyen sokat képes pepecselni a fürdőszobában., nem kell bemutatni. Mondjuk van egy dolog amit tényleg el kell intézni. – Pakoljuk össze a cuccokat amiket viszünk.
   - Hova megyünk?
   - A Klubházba.
Villámgyorsan előkotorja a bőröndjét kiszedi belőle a mára kikészített ruháját, a többi cuccát meg módszeresen belevágja és addig ugrál rajta míg el nem éri, hogy becsukódjon. Szegény bőrönd. Fejet csóválok, de nem szólok bele, én is imádom a Klubházat.
 Előhúzom a bőröndöm az ágy alól. Kinyitom a szekrényem. Nincs hangulatom  ruhát válogatni. Fogom az összes – oké, nem pont az összes – trikómat és ugyanúgy mint Stef – csak összehajtogatva – bevágom a táskába. Stef már neki is állt összerámolni az asztalomról azokat a holmikat amiket – szerinte – vinni szeretnék. Nagyon ismer ez a csaj.
   - Az égszeres doboz egészben jön?
   - Aha. – Mondom, hogy ismer. Átkötözi egy zöld szalaggal és berakja a bőröndömbe, úgy, hogy a mellette lévő ruhák megtámasszák. – A Roxfortos cuccaimat is segítesz bepakolni?

***

Ha úgy vesszük segített. Oké, bevallom ő pakolt be. Ne nézzetek csúnyán! Lécci, végülis ez tényleg segítség volt! Azt nem mondtam, hogy én is pakolok!
Mindegy.  Majd kiengesztelem egy – vagy több – tábla csokival.
Ahogy Stef megjósolta, Scorp tényleg nem két perc alatt végzett a fürdőben. Már vagy egy órája bent van. Ja, és még a lányok töltenek sok időt a fürdőben. Ezt MOST megcáfoltuk.

   - Most mit csinálunk? – Hogy ez a nőszemély még hulla fáradtan bír ki 2 percet nyugton…
   - Az ágyamon ülünk törökülésben és –kicsit megemelem a hangom – azt várjuk, hogy a harmadik lány kijöjjön a zuhany alól!!!
   - Biztos sminkel. – Mondja – két ásítás között Stef. Ha nem ismerném most azt mondanám, hogy viccel. De ismerem. Ő halálosan komolyan gondolja azt amit mondott. Egyetlen szerencséje, hogy hajnali ötkor ő még az igazak álmát alussza – igen, nyitott szemmel, beszélve is! Még délután négykor is alszik, ha nem keltjük fel. Nagy sajnálatára felszoktuk kelteni. Iskolába is kell járni. Néha. – Vagy a lábát borotválja.

Pár percre Stef is leléphetne. Kora reggel fárasztóbb mint általában. Ha nem félnék attól, hogy felkelti a tesóit elküldeném a cuccaiért. Várjunk csak! Nekünk van vendégfürdőnk is! Zseni vagyok! Nem, nem mondom NEM zsepi(!!!) hanem ZSENI!
   - Stef, van ez ötletem!
   - Ajaj! – Stef nyel egy nagyot. – Én félek!
   - Hülye! – Vágom rá. Egy párna kíséretében. Erre ő áú-zik egyet. – Menjünk, zuhanyozzunk le a vendégfürdőkben.

***

Meleg víz. Nyami!
Ööö… oké, ez most hülyén hangzott.
Bent állok a meleg víz alatt és ilyeneken gondolkodok. Úgy tűnik én sem vagyok százas.
Nah, basszus! Hol van a tusfürdőm?
Végigtapogatom az összes polcot. Nincs semmi a helyén. A Samponom sincs itt és… Nee! Valaki ellopta a halacskás fürdőszivacsom!! Segítség! Halrablás! Most mi a fran**t csináljak? Per pillanat vizes hajjal állok a zuhanykabinban. Nem kádfürdőzni akartam?!

 Kopognak. Ki kopok hajnali ötkor az ÉN fürdőszobámba?
   - Lil! – Ez Stef. Mit akar? Fürdök! – Én vagyok!
   - Gyere be!

 Belép, a pára meg ki. Hát igen. Stef meg én, plusz az egónk? Így már nem fér be a gőz!

   - Scorp most mászott ki a fürdőből.
   - Oké! – Ezek szerint az egyik vendégfürdőben vagyok. Így már érthető, hogy mért nincsenek meg a cuccaim. – Egy perc és kész vagyok. Megcsinálod a hajam?

 Hatalmas ricsajt hallunk a folyosóról. Magamra kapom a törülközőm és – úgy ahogy vagyok – egy száltörölközőben, vizes hajjal – kirohanok Stef után.
 Egy pillanat kell, hogy felfogjam amit látok. Utána már csak röhögni tudok.
A látvány lenyűgöző. Képzeljetek el egy kupacot, amiből vagy 8 kar, láb meg 4 fej áll ki. Korán van, de az ablakon elégé beszűrődik a fény ahhoz, hogy lássuk az arcokat. Al, Lor, Scorp – és fogalmam sincs, hogy hogyan kerül ide – Teddy egybegabalyodva fetrengenek egymáson.
Visításunkat – hajnali félhétkor ezt másnak nem titulálhatom! – hallva apu, anyu és Vic is felrohannak és, hogy teljes legyen a létszám, a szobákból is kirohan mindenki. Apu még pattogatott kukoricát  is hozott – Éljen a reggeli! -, hogy rendesen mozizhassunk.
Anyu unta meg elsőnek. Szerintem még visszamenne aludni, bár egy éber gyereksereg mellett ez felér a lehetetlennel.
   - Fiúk felállni! –Na de anyu!  Olyan jól szórakoztunk… - Lányok, fiúk Harry! – Apu nevénél felemeli a hangsúlyt. Igen, ezt apu is észrevette. – Segítsetek szétszedni a fiúkat!
   Rose és James – ez meg, hogy kerül ide??? – megpróbálják kiszedni Alt, de amennyire összegabalyodtak ez nehéz munka. Stef nekem segít Scorpot ráncigálni, Apu meg Vic Teddyt mentik. Így – maradékként – anyu és Hugo próbál segíteni Lornak.

***

   - Amúgy, hogy okoztátok ezt?  - Hugo reggelente milyen értelmes mondatszerkezeteket hozol össze… - Titkos találka vagy mi?

A fiúk úgy ülnek a nappaliban, mint akiket rajtakaptak valamin. Apunak sikerült rávenni anyut, hogy feküdjenek még vissza. Azok persze ébren maradnak, akik nem csomagoltak össze előre. Szóval az aki henyélhet, az Lor, Stef, Rose – időközben kiderült, hogy ő is összecuccolt – meg én. Scorp cuccai úgy-ahogy egyben vannak, csak a hátizsákját összerámolni.
Ideje lenne visszatérni a jelenbe, mert kezdem elveszteni a fonalat. De nagyon.
Megrázom a fejem. Göndör loknijaim csak úgy repkednek a fejem körül.
Visszatérek a felkelő nap fényében fürdő nappaliba (na, milyen költői lettem XD – szerk.)  Fel sem tűnt, hogy eddig a díszpárna rojtjaival játszottam. Vörös kanapé meg aranyszínű díszpárna. Ja! És vörös-arany falak. Kicsit sem Griffendéles a család…

   - Én épp Lilyt és Stef-et kerestem, mert végeztem a fürdőben és szólni akartam nekik, hogy mehetnek. – Szólal meg Scorp, mielőtt valaki beelőzné. Megvan azért a Mardekáros stílus .
   - Teddy zajt hallott azért indult fel.
   - Én fürdeni indultam. – Szól közbe, még mindig kómásan Lor. – Asszem túl álmos voltam ahhoz, hogy halljam, hogy van bent valaki.
Oké, azt eddig is tudtuk, hogy Lor egy kicsit…Öhm… Ööö… izé.. Szóval ő olyan… Lor-os! 

   - Pakolás!  - Vic, miután levakarta magáról Teddyt – magához ragadja az irányítást. Igazi Weasley a csaj. – Egy óra múlva ITT várok mindenkit. Lor, Stef, Scorp – fordul most felénk – Ugorjatok haza a maradék cuccotokért. Lil veletek megy James-el együ…
   - MIVAN? – Hárman kiálltunk fel – Lor közben bealudt XD – olyan kétségbeesett hangon, mint akit nyúznak. Hogy a drága bátyám velünk jöjjön? – Előbb megyek Mágiatöri szakkörre!

***

 Aham! Szóval egyenjogúság. Szólásszabadság meg ilyenek. Ha szépen kérem valaki elmagyarázná ezt Vic-nek is? Mikor én próbálkoztam nem hallgatott meg…

   - Stef kééész vagy máár?
   - Scorp ne nyafogj máár!

Stef elvileg csak felkapja a cuccait, az anyukája lezsugorítja, aztán mehetünk tovább. Ez volt úgy szűk félórája. Hozzáteszem mi négyen húsz perce kivonultunk a ház elé.
   - Unatkozom.
   - Én meg leszarom, hogy unatkozol James.
Minek kellett ezt – nem mutogatok!!! – magunkkal hozni?! Semmit nem csinál, csak az idegeimre megy!
Lassan én is bealszok. Scorp hamarabb végzett, pedig Astoria még beszédet is mondott  „ Vigyázzatok a nappal! Ne ugráljatok a vízbe!Fogadjatok szót! James vigyázz rájuk(???)” stb. – de ott elég volt tízperc!

   - Lor szerintem te hozd ide a cuccaid. – Nincs válasz. Mi van ez…. Igen, elfelejtettem, hogy bealudt. – Stefany NINFADORA LIV MAGIC három, ismétlem 3 másodperc múlva elmegyünk. Vagy veled vagy nélküled!

És így kerültünk egy percen belül a Salamander birtokra. Azon belül is az ikrek szobájába. Lor fölapja a táskáját – mint kiderült ő okosabb volt – és indulhatunk is haza…
   - Weasley varázsvicc Vállalat!
   - James te meg… - De befejezni nem tudtam. A többiek tanácstalanul bámulnak. Hahó! Még csak MOST LESZEK 13!!! – Utánamegyünk!

Kiherélem, kitépem a nyelvét, elvágom az ereit, beültetem mágiatörire Hisztis Myrtillel és végignézem ahogy haldoklik!

Ahogy kilépek a kandallóból rögtön meglátom – egyik – imádott unokanővéremet, kezében egy számlaféleséggel, amit épp magának a sátánnak – értsd James – nyújt át aláírásra. Haja, mint legtöbbször afrofonatokban  feszül a fején. Mázlista! Sötétbarna haja mindig jól néz ki, főleg a barna bőrével. Kiköpött Angi, főleg bőrszínre és stílusra. Viselkedésre kiköpött Weasley – sok ember sajnálatára.
   - Szia! – Mielőtt megszólalhatna a nyakába ugrok. Szokás szerint jól megszorongatom. Ő csak röhög, de azért visszaölel. Mikor elválunk még vigyorog is. Igen ő egyértelműen Roxxy. – Mit boltoltok?
   - Whisky! – Jön a hátam mögül a válasz. Ezt a hangot akárhol felismerem, de ahogy hátrafordulok csak két lábat meg ugyanennyi kezet látok pár láda kíséretében. Roxxy tesója Fred. A nővére, merthogy Fred a fiatalabb kb. két évvel. Miután leteszi a ládákat – merthogy több is van – elém lép a százhetvenöt centijével, meg a négy tonna izomzatával már-már takarja a „napot”. Fred Roxxy ellentéte. Fehér szeplős bőr, kék szem, vörös haj. Kiköpött olyan, mint – apué szerint – az akiről a nevét kapta. Aki a nagybátyám. Volt. – Mért mire számítottál? Másért már felénk se néz mostanság.
   - Ugye ilyen tapló lett? – Fredben az a jó, hogy – ahhoz képest, hogy unokatesók + legjobb barátok – versenyben lehet vele szidni Jamest. – Mintha rájött volna az öt perc. Féléves ciklusban!
   - Egyetértek. – Bólint felém komoly fejjel. Mindenki azt hiszi, hogy Fred tiszta bolond. Ezzel nem is tévednek sokat, csak az a kis részlet marad ki, hogy Fred majdnem Hollóhátas lett. Az említett személy – Nem, mondom NEM James! – nővére felé fordul, aki bár már aláíratta a számlát, összeget még csak most számol. Mindig így csinálják, és ha aláírtad, onnantól már nincs menekvés, ki kell fizetni a TELJES összeget. – Tesó, ez négy láda, ládánként 12 üveg, az annyi mint negyvennyolc üveg szóval…
   - 5 galleon. – Vágja rá Roxxy, kevesebb mint fél perc alatt. Ja, igen. Roxxy is Griffendéles szeretett volna lenni. Az is lett, Hollóhát helyett. 
James majd kitér a hitéből. 5 galleon az mindenkinek 5 galleon. Neki meg főleg húzza a zsebét, két hete megvonták a zsebpénzét – nem tudom, és nem is akarom tudni, hogy mit követett el.
Drága bátyám arca falfehérré válik, a pulzusa meg tuti az egekben. Ebből meg a két tesó vigyorából két dologra is rájöttem. Mégpedig:
1, Fred és Roxxy megint árat emeltek J
2, James kevesebb pénzt hozott magával

Az első dolog gyakran megesik. Roxxy és Fred kedvük szerint váltogatják, hogy mit mennyiért adnak. A másodikra viszont van egy nagyon jó ötletem.

   - Roxxy! – Az említett felém fordul, kezében az immár teljes – számlával. – Megnézhetem? – kinyújtom a kezem a tömb után, amit persze rögtön kézhez kapok. Mivel James már aláírta vagy ki kikell fizetnie, vagy valakinek át kell vállalnia.  Azért az jó, hogy családon belül ilyen ügyes „üzletembereink vannak” – mondjuk volt kitől tanulni! – mert AKÁRMIT megszereznek, egy bizonyos összeért. Ja, és az apjuk engedélyével – saját zsebre – árulhatnak a bolt készleteiből.
 Hátizsákomban immár a négy láda – törésgátlásos, lekicsinyített – whisky-vel, mögöttem maga a sátán – még mindig James – társaságában indulok el a polcok között. Gyanítom a többiek elkeveredtek a – nem túlzás XD – varázslatos termékek között. Az „ikrek” merthogy néha így emlegetik az uncsitesóimat – pedig egyáltalán nem is hasonlítanak egymásra – épp üzletelnek. A boltokban több eladó is dolgozik, de nyáron a gyerekek a „főnökök” az Abszol Úti boltban. Mármint, ha a szülők házon kívül tartózkodnak.

Scorp-ot a „Mugikisjókvalamibe” termékek előtt találom. Valami színes dobozt nézeget, de ő valamivel jobban érdekel, mint a doboz.
Térdig érő fekete-zöld kockás gatya, szilikonos converse strandpapucs – fekete -, fölül egy méregzöld póló fehér DC mintával. Ékszernek csak a Tekergő nyaklánca van rajta, szőke fürtjei összevissza állnak – a kandallózás megviseli az ember külsejét – a szemébe lógó „oldal fufruja” hátratűrve a füle mögé, hogy lásson is valamit. Tipikus „csajokálma” stílusú srác. Sok lóvé, ismert család, jó vizsgaeredmények. Mondom csajok álma.   
   - Mit nézel?
   - Téged. – Vágom rá. Az, hogy nem mutatja, hogy észrevett, nem jelenti azt, hogy nem vett észre. Válaszomat hallva csak egy tipikus féloldalas mosolyt küld, de a szemén látni igazán, hogy mosolyog. Boldog. – Probléma talán?
   - Nem, sőt hízelgő. – Mosolyog. Idejön hozzám és átölel. – És, tetszik amit látsz?
   - Hm, foglyuk rá. – Sötét árnyék suhan át az arcán. – De nem ez a legjobb szó rá. Majd, ha megtalálom a megfelelő szinonimát megosztom veled. Amúgy – Terelem a témát. – mi jót találtál?
Leveszek egyet a polcról. A dobozon egy WC van. A termék neve pedig… „Vizeltesd ágyba a Mardekárosokat! – Szintelen, ízetlen, vízben oldódó por”
   - Ööö… oké. – Nyögöm ki. Azt tudtam, hogy vannak ilyen termékek, de, hogy ebben a termékcsaládban (?) na, azt nem. Fenézek Scorp-ra aki még mindi a dobozt tanulmányozza. – Vigyünk?
   - SCORPIUS HYPERION MALFOY! – Áú! A hallásomra még szükségem van! Scorp – gondolom a hanghatás és a neve együtt ijesztő volt – megdermed, és félve fordul a „hang” irányába. Unokanővére – és nem mellesleg Brutus gyengélkedőre kerülésének fő oka – Samantha Zambini alig három méterre áll tőlünk. Skarlátvörös haja vizesen lóg az arca körül, tekintete eszelősen mered Scorp felé. – Ki mondta, hogy eljöhetsz otthonról?
   - Anyu.
   - És az kit érdekel? – Sammal néha elszalad a Thesztrál. Néha szó szerint is, de ez nem ide tartozik. Mondjuk az sem, hogy mennyire kiverte a biztosítékot a „családban” az új hajszíne. Tipikus Malfoy-Zambini szőke haját úgy fél éve skarlátvörösre festette. Brutus beárulta Sam-et  a szüleinek. Daphni és Astoria „aranyosnak” és „viccesnek” találta, Blaise vállat vont, mondván „AZ ő haja, azt csinál vele amit akar”. A húga odáig volt érte és követelte, hogy neki is fessék be olyanra a haját. Benji egyszerűen összeborzolta, és közölte, hogy McGalagony-nak „tetszeni” fog – Mondjuk ezt spanyolul mondta, úgyhogy Sam fordított, hogy értsük is. Draco véleménye mindenkit meglepett. Először is közölte Sam-el, hogy jól áll neki ez a szín, aztán meg azt mondta, hogyha valaki kritizálja érte ne is törődjön vele. Ööö… oké. És végül, aki nagyon kiakadt – Brutuson kívül – az Lucius. Az idősebb – mellesleg kopaszodó – Malfoy úr szinte remegett, amikor meglátta. Egy-másfél órát üvöltött a Nagyteremben – mikor befejezte tapsot is kapott - de csak azért mert BEFEJEZTE – amit ő elismerésnek vett – és át akarta festeni Sam haját. Csakhogy Sam bájitallal színezte át a haját, nem festékkel, és az lepergeti a festéket. Lucius őrjöngött, mi meg röhögtünk a terem szélén. Visszatérve a valóságba. Sam úgy bámul Scorp-ra, hogyha tekintettel ölni lehetne hamu se lenne belőle. – Azt kérdeztem, hogy mikor engedtelek el!
   - Először is! Minek kérdeznélek meg ? Másodszor, ha jól tudom Diamond-éknál voltál bulizni úgy – Ránéz az órájára – 10 perccel ezelőttig.
   - Először is, azért kérdezd meg, mert semmi kedvem a besavanyodott nagyapádat hallgatni, csak azért mert apám elrángat az üzleti megbeszéléseire, meg a húgomat, akit imádok, de erre a hétre már bőven elég belőle. – Sam nagylevegőt vesz és beletúr a még mindig vizes hajába. Végignézve rajta Scorpnak igaza volt. Fekete bikini felső, fekete – a fürdőalsó mintájára átázott – rövidnadrág és vállra terített fekete talár. Hogy nem sült meg??? – Az öcsém már megint nagyon szerelmes, meg elfoglalt…
   - Értjük!
   - Értjük?
   - Szia Sam! – Intek neki, mire felém kapja a fejét. Szürkéskék szeme kikerekedik meglepettségében. – Csodálkozom, hogy eddig nem vettél észre.
   - Szia Lily. – Hebegi zavartan. – Ööö… mi… izé… Mizu veled?
   - Azon kívül, hogy láthatatlanná váltam? Semmi érdekes. – Fejben gyorsan visszapörgetem az előbbi kirohanását. Unatkozik otthon, nem akar a szüleivel lógni, a húgából elege van és az öccse szerelmes. Na, itt a bökkenő. Ha Benji „nagyon szerelmes” akkor menekülni kell a közeléből. De gyorsan. – Viszont, van egy ötletem, hogy tudsz kiengesztelni.
   - És, hogy?
   - Átjössz hozzánk!
Pár másodpercig gondolkodik, majd rám kapja a tekintetét. Vigyorog mint a tejbetök. Ilyenkor max 13-nak nézik, pedig most – kb. 3hete – töltötte a 15-öt.
   - Mikor megyünk???



Samantha Zambini

   - Ez most komoly?

Buli!
Oké, az elejéről.
A Klubház nappalijában ülünk. Lily és Stef már alszanak – Scorp szerint négytől(!) fennvoltak. Miután ők elmentek lefeküdni Scorp és Al összetrombitálta a társaságot. James kivételével – meg persze a lányokéval – mindenki a nappaliban csoportosul.
Amit eddig megtudtunk:
1.     Lily meg Loo – az unokatesójuk, valami francia srác, asszem Vic tesója – szülinapja most lesz. 13 mind a kettő ergo, meg kell ünnepelni.
2.     Al megdumálta a szülőkkel, hogy , amíg mi bulizunk – azaz 2 napig!!! – ők lelépnek valamelyik rokonhoz – gyanítom Hermione és Ron a cél – így mi szabadon garázdálkodhatunk.
3.     VAN PIA!
4.     Lily nem tud róla
5.     Rose a főszervező

   - Ez most komoly?
Rose sértődötten néz rám. Nem csoda, mert kicsit kiakadtam az 5. ponttól. Rose mint főszervező? Mármint, bírom Roseit, jó fej csaj. Meg okos is. Sőt, bulizni is tud, de a jegyzeteit – mármint az ötleteit – megnézve majd eldobom az agyam. Pinata? Rózsaszín meg kék szalagok? Léggömbök? Mint a mugli háromévesek zsúrjai. Tiszta hányinger.
   - Sam van valami ötleted? – Kérdez rá Scorp, miközben figyeli, ahogy Rose duzzogva félrevonul. Biztos savanyúvolt a tökleve. Scorp vállat von, és visszafordul hozzám. Végre egy kis figyelem. Már hiányoltam a reflektorfényt. Áú, ez még nekem is fájt! – Mármint ötlet erre az egészre.
   - Á, szóval… szervezzem meg? – Bősz bólogatás. Szegény Rose, erősen leszavazták. – Akko valaki írjon.

 Megvárom még Al elrohan pergamenért meg pennáért. Merlinre 21. század, minek kell a penna? Oké, hogy a „varázstásadalomban” ez a szokás , meg minden, de én ragaszkodom a tollaimhoz. Összesen ét pennát vagyok hajlandó használni. A Black – Scorp egyik Hippogriffje – tollából készültet és a főnixeméből. Salome -  a főnixem – igen makacs. Csakúgy mint a gazdája.
 Közben Al visszatér a szükséges kellékekkel.

   - Akkor kell ennivaló, meg töklé és…

Fél óra múlva a hullafáradt Al kezembe nyomja  listát, majd csuklóját masszírozva levágja magát Scorp mellé.
A lista a következő:    

Édes13 Buli

1.     Kell
*chips,  tökös derelye, sós és édes rácsa
*töklé, vajsör, narancs juice, cola, jégkása, whisky, pezsgő (licsis), vodka(James nem nyúlhat hozzá!!)
*fagyi – minden ízben
*Szalagok, díszek – Weasley Varázsvicc termékek – kizárólag zöld színben!
*Tiramisu torta- nagy méret
ű
2.     Zene
*Dallistát írni
*Teddy hangfalait elökeríteni
*Laptopról CD-re írni a zenéket
*Hifit lecipelni az emeletről
* karaokét előkészíteni
*Popcorn!
3.     Egyéb
* Vendéglista
*Molly nagyi – a sütikhez
*Aznapra lefoglalni a szülinaposokat
*Jamest rávenni, hogy segítsen
*Ajándékokat megvenni!

  Bólintva nyugtázom, hogy minden megvan. Al arca egyből felderül, mikor felajánlom, hogy – jutalmul az eddigi „fáradozásáért” – csinálok forró csokit.
A konyhába érve „otthon” érzem magam. Nem a méretek miatt – bár nincs nagy különbség, és ez lenyűgöző, mivel a Klubházban vagyunk… - és nem is a felszerelések miatt. Ezek csak apróságok. Az  illatok, a fűszerek, az alapanyagok. Ezek miatt érzem otthon magam az összes konyhában.
   - Bocs a viselkedésemért. – A hirtelen hangra összerezzenek. Nem hallottam, hogy bejön valaki utánam. Ahogy kinyitom a szemem a szemem a hang bűnbánó gazdájával találom szemben magam. – Nem kellett volna besértődnöm. Bocsi.
   - semmi baj Rose. – Mosolyodok el. Most komolyan ki tudna ellenállni ezeknek a könyörgő kiskutyaszemeknek? – én kaptam fel a vizet.

 A nappaliba visszaérve  már csak két ember társalog. Rajtuk kívül mindenki alszik már. Megállunk az ajtóban – úgy, hogy ne vegyenek észre – és hallgatózunk. Csúnya dolog, de ez van.
   - Neked kéne velük menni. – Lor hangja halk, de határozott. – Te vagy a pasija, nem én.
   - Tudod, hogy te is lehettél volna ugye?
   - Scorp, nekem semmi esélyem nála! Soha nem is volt.
 Ezt a pillanatot választom, hogy bemenjek.
   - Forrócsoki! – Mutatjuk fel a tálcákat Rose-al. – Bár kicsit több lett, de szerintem ez nem probléma!

A fiúk mosolyogva vesznek le fejenként 3 bögre forrócsokit. Bár nincs hideg, a kandalló mégis ég. Lekuporodunk elé és a tűz fényénél felidézzük a tavalyi éb „Nagy bulijait”.
  Egy órával később a fiúk és Rose is eldőlnek mint a liszteszsák. Nincs értelme felkelteni őket.  Merre lehetnek a plédek? Al hozott párat, hogyha valaki fázik ne kelljen vacognia. A sötétben tapogatózva keresem a puha anyagokat.
   - Ezeket keresed?

 Megdermedek. Nem, a lefagyok jobb szó rá. Nem számítottam RÁ. Mármint, tudtam, hogy előbb vagy utóbb úgyis összefutok VELE, de ha lehet választani inkább utóbb.

   - Sam, ezeket keresed?

Háttal állok neki, nem akarok a szemébe nézni. De a hangjával nem tudok mit kezdeni. Mély, mégis dallamos. Ha tehetném életem végéig ezt hallgatnám. De nem tehetem. Azzal csak magamnak okoznék fájdalmat. Újra.
Érzem, ahogy meleg tenyere a vállamhoz ér. Érzem, ahogy ereiben lüktet a vér. Érzem fűszeres illatát. Az emlékeim feltörni készülnek. De nem! Nem engedhetem.
   - Sam, ezeket keresed???

 Igen azokat, nem kell kiabálni bunkókám! Nem szabad megfordulnom, mert akkor bajban eszek. Mármint nem szó szerint bajban, de rám nézve nem túl előnyös következményekkel járna.
   - Samantha Zambini!

Erre már muszáj megfordulnom, mert a végén még felkelti a többieket.
 Háromra. Egy – megérett a meggy. Kettő – csipkebokor vesző. Három – nem leszel a párom!
   - Igen, ezeket! – Mondom, még fordulás közben. Atya… Úr Isten! Merlinre… Nem gondoltam, hogy az éjszaka közepén ÍGY néz ki. Kicsit gyűrött, kicsit nyomott de WOW! Pizsifelsőnek – Jé! Szokott felvenni felsőt??? – egy egyszerű fehér pólót húzott, alsónak pedig egy vörös-arany kockás térdfölé érő gatyát. Fekete haja szanaszét áll – de még így is olvadok tőle!!! – szemei pedig mogyoró barnán csillognak. Merlin ments, elájulok!
   - Akkor tessék! – Nyújtja felém a kisebb stóc plédet. Gépies mozdulattal veszem el, és igyekszem elkerülni a tekintetét. Pontosabban venném el, de ahogy húzom, ő továbbra is tartja.
   - James, odaadnád?
   - Mért kerülsz?
   - Tudod, hogy utálom, ha kérdésre kérdéssel válaszolnak!
   - Odaadom, ha lent maradsz belem beszélgetni.

Na, basszus. Nyugi Sam, gondolkodj. Beszélgetni akar. De annak semmi értelme, ha lent felkeltjük a többieket. Egy életem, egy halálom!
   - Beszélgessünk, de ne itt., felkeltjük a többieket.  – Válaszom hallatán egy zokniba olvasztó mosolyt villant rám. Azt hiszi ez hatással van rám?! Nos, jól hiszi… - Csak add ide azokat a nyamvadt pokrócokat mert Lor már tiszta libabőr.

A lépcsőn felfelé mászva, már nem tűnik olyan jó ötletnek ez a beszélgetés. Addig nincs semmi gáz, amíg rajtunk kívül valaki más is jelen van a szobában. De most rajzunk ívül mindenki alszik.
 Az ajtóm elé érve megtorpanok, de benyitok. Egyetlen LÉNYEGES érv szólt amellett, hogy az „én” szobámba beszélgessünk. Innen i tudom dobni, ha gáz van. Tőle már nem lenne esélyem lelépni.

   - Gyere be!
A szobámba lépve elkezdek vigyorogni. A Klubházba – ami ugye a Potter gyerekek tulajdona – külsős eddig nem lépett be. Viszont az ÖSSZES Tekerőnek van SAJÁT szobája. Még Lizzy-nek is, pedig óő még azt sem tudja, mit takar a Tekergő név.
 A szobámra visszatérve. Mivel eddig nem jártam itt nem volt „berendezve”. Mármint volt benne egy kovácsoltvas baldachinos ágy, Polcok, szekrények, íróasztal, tükör – tehát alapfelszerelés. Mielőtt ide jöttünk volna haza kellett ugranom pár cuccért – meg szülői engedélyért XD – és akkor Lil mondta, hogy másoltassam le pár cuccom az itteni szobámba mert így e is tudom hozni, meg otthon is lesz. Így lett tele a kedvenc posztereimmel, meg apróságimmal a „szobám”. De ami olyan nagyon király az a színe. Skarlátvörös – pont mint a hajam – a polcok feketék ahogy a kovácsoltvas ágy is. Teddy által sikerült „feldizájnolni” 3 hetes – ennyi van még Augusztusból L - lakhelyem.
 Levágódok az ágyra és ledobom a pólóm. James megtorpan az ajtóban, a szemei szinte kocsányokon lógnak. Ja, hogy ez félreérthető volt? Oké, leesett.
   - Nem félreérteni! – Szólok rá, mire megrázza a fejét – gondolom, hogy kitisztítsa. Beljebb merészkedik, de még mindig engem néz. – Fürdőruha van rajtam ne bámulj!
 Aha, ez nem hatja meg. Pasi! Oké, hogy a legjobb haverom – Fred társaságában – de rá jobb szó nincs. A szekrényemhez lépve előrángatok egy másik rövidnacit meg egy fekete alapon ezüst csillagos trikót.
   - Itt megvársz, amíg átöltözök! – Rázom meg a mutatóujjam. Erre meg csak vigyorog. Freddel már két-három éve reménykedünk abban, hogy egy icipicit benő a feje lágya és megkomolyodik. Hát, mint tudjuk a remény hal meg utoljára. Ahogy benyitok a fürdőbe – ami, ha jól tudom Vic eredeti szobájával közös – és nem túl nagy meglepettséggel nyugtázom, hogy Vic fürdőcuccai hiányoznak. Ő természetesen Teddy-vel „pizsibulizik” +18-as változatban. Fürdeni most nem fogok, majd reggel. Uh, holnapra jó sok dolgunk van. Írni kell egy csomó levelet, meg Al-nak kell egy kis pénzt kérnie a szülőtől. Itt lesz a buli, de díszíteni csak akkor tudunk, ha Lil nem lesz itthon. Anyám, mit vállaltunk? Az a mázli, hogy Molly nagyi már szombaton neki tud állni sütni. Szombat este, miután Lil elaludt megcsinálom a Tiramisu tortát, az a buliig pont jó lesz. Ööö… Nem hoztam be melltartót. James-hez nem megyek ki úgy, hogy nincs rajtam melltartó!
   - James! – Szólok ki a bezárt ajtón keresztül. – Kéne egy kis segítség!
   - Igen?
   - A második fiókban vannak a melltartók. A fekete alapon fehér csillagosat beadnád?
Igen, ugyanolyan mint a toppom. Van néhány olyan melltartóm, ami megy a felsőimhez.
   - Tessék itt van! – Nyújtja be a résnyire nyitott ajtón. – Lécci siess egy kicsit. Még MA szeretné beszélgetni.
   - Oké, persze sietek! – Remélem aludni azért még tudok majd. Holnap lesz elég dolgunk.

Magamra kapom a melltartót – Dior márkájú, a kedvencem még Párizsban kaptam. – meg rá a trikót. Kifésülöm a hajam és összegumizom lófarokba.

   - Kész is vagyok! – Lépek ki mosolyogva… az üres szobába. – James merre vagy?
Semmi válasz. Ha beszélni akar mért lép le? Hát, ha akar majd visszajön. Merre lehet az IPad-om? Jó táblagép, gyere a mamihoz! Megvagy! Persze, hogy az íróasztalomra raktam. Ott soha nem keresném.
Lily-től tudom, hogy van Wi-Fi a házban. Ééés, csatlakozva! Irány a facebook meg a twitter. Két ismerősnek jelölés, vagy 5 üzenet és 154 értesítés. Mindez egy nap alatt. Akkor nézzük:

Louis Weasley és Dominique Weasley. Vic kistesói. Ezeket visszaigazoljuk. Akkor, levelek. Három Fred-től, egy Jazz-től és egy… Brutus? Ez mióta ismerősöm? Na, mindegy. Mit írt Fred.

Fred Weasley
20 órája
·        Sam, Jamie beszélni akar veled. Hívd fel, ha tudod. Oké, hogy megbántott, de bocsánatot szeretne kérni! Csók <3

12 órája
·        Képzeld James meg Lil valamin összekaptak. Jamie megsértette a húgát, Lil meg pofonvágta. Eltört az orra, de sajnos Teddy rendbe hozta L Várom a választ, remélem jól szórakozol Diamond-éknál! Na, majd írj. Csók <3

20 perce
·        Kaptam egy sms-t, hogy te intézed a bulit! Írd le – ha lehet fb-n és ne bagollyal!!! -, hogy mi kellene és összeszedjük. Csók <3

Na akkor a beszerzés el is van intézve. Ezzel sem kell bajlódnom.

Jasper Diamond
4 órája
·        Minden rendben? Olyan gyorsan leléptél… Gondolom akkor holnap nem is jössz. Ha nem csal a megérzésem vagy az unokatesóidnál, vagy a Weasley/Potter családnál leledzel. Fred és James. Ők mindig fontosabbak nálam! Igen, elismerem; féltékeny vagyok, megérzésem szerint jogosan! Csak akkor írj, ha nem valamelyik „haveroddal” múltatod épp az időt. Csók <3

Akkor Jazz közelébe se kell menni egy ideig. Nekem csak HAVER, neki több vagyok. Így járt.
Most ugrik a kentaur a vízbe!


Brutus Lucius Malfoy
15 perce
·        Tudom, hogy kikkel vagy! Az a szerencséd, hogy a Fidelius miatt azt nem tudom, hogy hol. Az öcsémmel együtt k*rva nagy bajban lesztek, ha elém kerültök. Nem lesznek mindig ott a „tekergők”, hogy megvédjék a hátsótokat tőlem! Samantha ajánlom, hogy félj, mert van okod rá!

Már megint egy fenyegetés TŐLE. Ezekkel egyet tudok tenni, elfelejtem. Eddig akárhányszor „rám támadott” ő kötött ki a gyenguszon. A Tekergők – Akikhez ÉN is tartozom! – csak figyeltek, és az unokabátyámon RÖHÖGTEK.
  
   - Mit nézel? – Hozza ráma szívinfarktust James. A válaszom nem várja meg, lehasal mellém a szőnyegre. Kilépek a levelek közül és már ki is jelentkeztem. – Ja, hogy nem nézhetem meg…
   - Ezt a hisztis hangsúlyt! A húgom – most múlt 11! – nem nyafog így! Kikapcsolom a táblagépem – neki is kell néha aludni! – és miután sikerül hasra esés nélkül fölállnom, elteszem a tokjába.
   - Így ni! – Most, hogy ez megvolt, jöjjön a kevésbé „vidám” rész. James felé fordulok, aki mé… most már az ágyamon heverészik. Otthon érzi magát. Mondjuk, otthon is van. – Mit szeretnél?
   - Beszélgetni.
   - James, ha nem vetted volna észre, most is beszélgetünk. – Mutatok rá a az egyértelműre. Leülök az ágyra Jamie-től a lehető legmesszebbi pontra. Nem szabad a „hatalmába” kerülnöm, mert akkor azt csinál velem amit akar. – Szóval mit szeretnél?
   - Mért kerülsz?

Ó, hogy az a… Menten leütöm. Az sem érdekel, ha a miniszter előtt kell tisztára mosnom magam, ha cserébe úgy megverhetem, hogy az apja sem ismer rá. Mért kerülöm? Ez, most komoly? Tudja ő, hogy mért kerülöm, ha nem, akkor bunkó, de nagyon!

   - Te is tudod!
   - Csak azért? – Ezt a kifakadást! Ő van megsértődbe, pedig nem én vagyok a hunyó, hanem ő. – Csak egy csók volt. Sőt inkább szájra puszi, az jobb szó rá.
   - James, lehet, hogy neked CSAK egy csók volt. – Halkul el a hangom. Ha gyorsan tépjük le a ragtapaszt az nagyon fáj, de gyorsan túlesünk rajta. Szóval, akkor gyorsan és akkor csak rövid ideig fáj. – nekem mást jelentett. Fájt, majd széttépett. Fred mondhatott bármit, el sem jutott az agyamig. Egy dolog volt csak világos. Megcsaltál.

Ahogy kimondom, rögtön jobb lesz. Az igazat mondtam, mégis néma csönd zuhan a szobára. Ő is tudja, én is tudom – meg persze Fred - , hogy ez így történt. Mindez a szemem láttára.

   - Bocsánat. – Töri meg végül a csendet Jamie. Leküzdve a menekülési vágyat – nesze itt a Griffendéles bátorságom, amit a süveg említett! – Belenézek a szemébe. Szomorúság és megbánás tükröződik tekintetében. Tényleg… talán tényleg megbánta? – mit tegyek, hogy megbocsájts?
   - Komolyodj meg egy kicsit! – Vágom rá csípőből. Válaszként James hitetlen tekintetét kapom. Oké, értem. Ez így nem pont jó. – Másképp. Velem kapcsolatban ne legyél olyan mint a suliban. Csak légy az igazi önmagad. Az aki reggel első dolgaként a húgához fog rohanni, hogy BOCSÁNATOT KÉRJEN MINDENÉRT!
   - Rendben.

Ezek után, csak arra emlékszem , hogy – eléggé bátortalanul – megölel és egy akkorát ásít, hogy a boxere színét is látom. A száján keresztül. Mivel ugyebár az ásítás fertőző én is rákezdek. És ez volt az a pont, ahol bekéredzkedett hozzám éjszakára.
   - Jó leszel? – Bólogat és hanyatt vágódik. Rá a két párnára, úgy, hogy mellé még egy tűt sem lehetne leejteni. – Akkor most te leszel a párnám? – Vigyorog és bólogat. Pizsi van rajtunk és kinézetre hulla. Nem lesz itt probléma. – Maradsz nyugton és alszol.

Szóval így lett Jamie mellkasa a kispárnám a karja meg az „alsó takaróm” ugyanis átkarolta a derekam, de még így is fáztam. Szóval ránk terítette a pokrócot. És… alvás!
   - Jó ejt! És szép álmokat – Súgom neki félálomban.
   - Neked is, és ha nem mondod, akkor is veled álmodom. – Belepuszil a hajamba. Innentől tiszta KO.

****
 Na, ennyi lenne. Wordben kerek 30 oldal. Tényleg ezer bocs a késésért, de így is vagy 4 órába került, hogy begépeljem… a felét.
Mi a véleményetek A Sam-James párosról? Meg úgy a többiről? XD
 Véleményért, kritikáért nem haragszom.
Kövi rész viszont csak 2HÉT múlva lesz – addigra begépelem + szerkesztem, ja meg meg is írom a kövit J
Jó olvasást és Pusz
                        Lily